Nyírtelek: központ hátrányos helyzetűeknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHátrányos helyzetű embereket segítő oktatási, foglalkoztatási és szolgáltató centrumot alakítanak ki az Európai Unió támogatásával Nyírteleken - hangzott el a projekt bemutató konferenciáján, a Nyíregyháza melletti kisvárosban csütörtökön.
A hátrányos helyzetűeket segítő központot a Nyírteleki Civil Koordinációs és Szociális Egyesület alakítja ki. A szervezet 38 millió forint támogatást nyert, és jelenlegi épületének bővítésével, felújításával és tetőterének beépítésével alakítja ki a hátrányos helyzetű embereket segítő centrumot - mondta Barna Zoltánné szakmai koordinátor. Hozzátette: az 1998-ban alapított civil egyesület régi épületét ugyancsak pályázati, 16 millió forintnyi támogatással létesítette.
A civil szerveződés látogatószolgálat és szociális foglalkoztató működtetésére alakult több mint tíz éve. A kórházból kikerült, támogatásra szoruló, egyedülálló betegek otthoni ápolását végzi, szakasszisztenssel és gyógytornásszal. Emellett biztosítja az orvosi ellátáshoz szükséges laboratóriumi vizsgálatokat is. A fogyatékosok nappali foglalkoztatójában negyven rászorulót segít.
A most létesülő oktatási, foglalkoztatási és szolgáltató centrumban a hátrányos helyzetű emberek munkavállalásához teremtik meg a hátteret. Szakmai képzéseket indítanak, valamint segítik a tartós munkanélküliek elhelyezkedését is. Elsőként parképítő tanfolyamot szerveznek, húszan kapnak lehetőséget a szakképzettség megszerzésére. Közülük hat embert, egyelőre egyéves időtartamra, alkalmaznak is majd a kisváros közterületeinek rendben tartására.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?