Érik az újabb ferihegyi sztrájk
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNő a feszültség a reptéren, miután a Hochtief-Budapest Airport egyoldalúan véget vetett az egyeztetéseknek, és bevezette "megszorító csomagját". A CELEBI földi kiszolgáló cégnél elbocsátották a LESZ "listavezetőjét", három héttel az üzemi tanács választás előtt. A két szakszervezet a tiltakozás széles arzenáljával fog élni, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Beigazolódtak a dolgozók félelmei: a Hochtief-BA beszüntette a szakszervezetekkel a kollektív szerződésről folytatott konzultációt. Kiderült, hogy a cég valójában nem is törekedett megegyezésre az új munkarendekkel és műszakpótlékokkal kapcsolatban. A sztrájk-egyeztetésektől pedig mindeddig elzárkózott a cég, a szakszervezet sürgetése ellenére - áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének közleményében.
A közelmúltban bejelentett intézkedések nyomán több száz dolgozó bére fog jelentősen csökkenni. A LESZ úgy véli, a bejelentett 3+2 százalékos bérfejlesztéssel az a baj, hogy nem ellentételezi az elvett műszakpótlékokat, és hogy a második felét olyan feltételekhez kötötték, amely bizonyosan nem fog teljesülni. A Ferihegyi Repülőtérnek a legszebb békeidőkben sem sikerült teljesítenie azt az utasszámot, amihez a +2 százalékot kötötte a menedzsment.
Az érdekvédők úgy vélik, hogy a Hochtief-BA "ajánlata" nyílt zsarolás is. A béremelés második felének kifizetése feltételéül szabta, hogy semmilyen "rendkívüli belső eseményre" nem kerül sor a reptéren, egyértelműen a sztrájkra utalva ezzel. Jogi nonszensz vagy újabb, a sorok közé bújtatott trükközés az a munkaadói megfogalmazás, hogy az év végén "felülvizsgálják" a 3 százalékos béremelést. Az alapbéreket ugyanis a munkaszerződés rögzíti, így az csak a munkavállaló hozzájárulásával módosítható - vallják a szakszervezetek.
A Hochtief-BA közleményében a török tulajdonú földi kiszolgáló céggel, a CELEBI GH Kft-vel példálózik. Ez utóbbi vállalatnál hamarosan üzemi tanács (ÜT) választást tartanak. A LESZ ezen annak ellenére részt vesz, hogy újabb képviselőjét, egyben ÜT tagjelöltjét mondvacsinált okokkal eltávolították a cégtől. Felmondását egy nappal azután kapta kézhez, hogy a munkaadó számára kiderült, elfogadta a LESZ jelöltségét. Ő már a negyedik LESZ-es tisztségviselő, akinek az elmúlt egy évben felmondtak a cégnél. A gyakorlat más szakszervezeteket is érint. Összesen közel tíz érdekképviselő és több tucat szakszervezeti tag került lapátra az elmúlt időszakban - arányaiban sokkal többen, mint azok a dolgozók, akik nem tagjai a LESZ-nek vagy másik szakszervezetnek - állítják a szakszervezet tagjai.
A LESZ és az RDSZSZ figyelmezteti mindkét céget, nem csak a bíróság előtt fog elégtételt venni a jogtalan sérelmekért, de a tiltakozás és érdekérvényesítés valamennyi eszközével élni fog, ha nem tapasztal azonnali, határozott irányváltást a munkaadói lépésekben - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?