Visszavonták a személyi jövedelemadó emelését Szerbiában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szerb kormány, zavargásoktól tartva, visszavonta azt a korábbi döntését, hogy megemeli a személyi jövedelemadót, írta keddi számában a Financial Times. Az adókulcs emelése volt az egyik feltétele annak, hogy Szerbia hitelt kapjon a Nemzetközi Valutaalaptól.
Mirko Cvetkovic miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy a személyi jövedelemadót 6 százalékos többletadóval megtoldják a 12 ezer dinárnál (40 ezer forint) magasabb jövedelmek esetén, beleértve a nyugdíjakat is, az IMF-fel múlt héten kötött, 3 milliárd eurós készenléti hitelmegállapodás egyik feltételeként. A Financial Times név nélkül idézett egy szerb kormánytagot, aki azt mondta, hogy a kabinet más lehetőséget ajánl az IMF-nek hasonló összeget megtakarítására. Belgrád a hitelért cserébe felajánlotta a költségvetési kiadások komoly visszafogását, benne a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak befagyasztásával, a közszférát érintő létszámstoppal.
A mostanit nem számítva, az IMF 2000 óta háromszor adott eddig támogatást Szerbiának, összesen 1,4 milliárd dollár értékben. Belgrád az első két hitelt határidőre, a harmadikat pedig az előírtnál korábban visszafizette. Szerbia hazai összterméke (GDP) tavaly átlagosan 5,4 százalékkal nőtt. A növekedés üteme, éves összehasonlításban az utolsó negyedévre 2,8 százalékosra lassult a tavalyi első negyedévi, 8,5 százalékos ütemről, közölték a szerb statisztikai hivatalban kedden. Idén az első negyedévben már visszaesést sejtet, hogy - szintén keddi közlés szerint - az ipari termelés februárban 19,7 százalékkal - ezen belül a feldolgozóipar teljesítménye 23,7 százalékkal - maradt el az egy évvel korábbitól, miután januárban 17,1 százalékkal csökkent az ipari termelés éves egybevetésben. Tavaly februárban 12,2 százalékkal többet termelt a szerb ipar, mint egy évvel korábban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?