kapubanner for mobile

Kiosztották a Legjobb Női Munkahely díjakat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A nők foglalkoztatása nem kegy vagy érdem, hanem gazdasági szükségszerűség a válság idején is, a társadalmi csoportok közül a nők munkahelyi pozíciójának megőrzése és erősítése jelentheti a cégek számára a legnagyobb üzleti értéket - hangzott el csütörtökön a Parlament Vadásztermében rendezett Női karrier, korhatár nélkül címet viselő nemzetközi konferencián.

A felszólalók a nők képzési és oktatási helyzetét, munkavállalási gondjait, tudományos tevékenységük elismerését, valamint a médiában tükröződő képüket járták körül. Az országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának nyílt napján osztották ki a Legjobb Női Munkahely 2008 és a Női Esélyegyenlőségért 2009 díjakat is.

Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának alelnöke konkrét példákkal érzékeltette, mit is jelent a gyakorlatban, hogy a nők tekintetében nem érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bért elve még 2009-ben sem.

Lynn Gardner Heffron, az amerikai Diversity Spectrum Corporation elnöke Obama elnök választási szlogenjét idézte: "yes, we can" - igen, mi tudjuk, mi képesek vagyunk rá. Nők, kitartás, erő címet viselő előadásában felvázolta, hogy az elmúlt 80 év alatt milyen sokat változott az amerikai társadalom a toleranciában, mennyit javult a nők megítélése, hogyan szűnik meg - igaz, lassan - a nőknek a férfiaktól való függősége és mennyit fejlődtek jogaik. Ugyanakkor arra is utalt, nincs megelégedve az ottani helyzettel, sok még a teendő, akárcsak Európában.

A Nők és a média című előadás keretében Hajós Katalin, az Aegis Media Hungary Média Kft. ügyvezető igazgatója eléggé lehangoló képet festett a nőknek a médiában való szerepéről. Kiemelte: erről a nők is tehetnek, hiszen az általuk olvasott újságok, leginkább nézett tévéműsorok igénytelenek, hamis képet festenek a világról, és korántsem a női esélyegyenlőség és egyenjogúság jegyében születtek. Negyvenen felüli nőről kép az újságokban és reklámokban alig jelenik meg, mintha nem is létezne ez a korosztály, bár e tekintetben némi előrelépés szórványosan mutatkozik.

Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese a nőknek a kutató munkában és a tudomány világában betöltött helyéről, elismeréséről szólva ugyancsak nem sok szívderítő számmal és adattal szolgált. Bár az MTA öt legfőbb vezetője között már van nő - maga az előadó -, az osztályelnökök mindegyike férfi.

A konferencián osztották ki a Legjobb Női Munkahely díjakat, amelyeket az idén két kategóriában osztottak ki. Az első helyezettek: megosztva a SAP Hungary Kft. és a Citi Szolgáltató Központ, valamint az Evopro Kft. Három különdíj is gazdára talált.

A Női Esélyegyenlőségért 2009 idei díjazottjai: Ádámné Dunai Irén, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium osztályvezetője, Anette Lantos, a Lantos Alapítvány az Emberi Jogokért és az Igazságért elnöke, valamint Lynn Gardner Heffron.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek