Leállt két legendás lengyelországi hajógyár
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHivatalosan leállították a munkát és felmondtak az alkalmazottaknak pénteken Lengyelországban a néhány hete privatizált gdynai és a szczecini hajógyárban.
Így már csak egy - a gdanski - marad a három nagy lengyel hajógyár közül. Az iparág évek óta válsággal küzd, a gyárakat állami támogatás tartotta életben, ezt azonban az Európai Bizottság jogtalan, versenytorzító gyakorlatnak minősítette és elrendelte az üzemek eladását. A hajógyáraknak különben vissza kellett volna fizetniük a támogatást, ez az azonnali csődöt jelentette volna.
A gdynai és a szczecini hajógyárat a United International Trust nevű társaság vette meg májusban azzal az ígérettel, hogy folytatja a termelést. Erre vonatkozó konkrét terveket azonban egyelőre nem mutatott be a Holland-Antillákon, egy adóparadicsomban bejegyzett cég.
A gdynai üzemből 3350 alkalmazottat bocsátanak el, Szczecinben 1200 hajógyári munkás veszíti el munkáját. Fejenként 20 ezer - 60 ezer zloty (1,2 millió - 3,8 millió forint) közötti végkielégítést kapnak, valamint átképzést és segélyt, amíg el nem helyezkednek.
A harmadik üzemet, a Szolidaritás szakszervezet bölcsőjének és a közép-kelet-európai rendszerváltás kiindulópontjának számító gdanski hajógyárat egy ukrán társaság vette meg, amely most az üzleti tervhez vár jóváhagyást Brüsszeltől.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?