kapubanner for mobile

Kormányszóvivő: Sikeresek a kormány munkahelymegőrző programjai

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány az év eleje óta mintegy 50 milliárd forint keretösszegben segíti a munkahelymegőrzést, ezzel 58 ezer munkahely megmaradását tette lehetővé - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján.

Budai Bernadett kiemelte: hasonló nagyságrendű munkahelymegtartást eredményeznek az uniós forrásból meghirdetett munkahelymegőrző pályázatok is. A szóvivő közölte, a kormány szerdai ülésén hallgatott meg beszámolót az elmúlt fél év munkahelymegőrző programjainak és intézkedéseinek eddigi eredményéről.

A beszámolóról szólva a kormányszóvivő hangsúlyozta: az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány február második felében három pályázati felhívást tett közzé - összesen mintegy 7 milliárd forint keretösszeggel -, hogy segítse a foglalkoztatottság megőrzését, a munkanélkülivé válók, vagy elbocsátás veszélyének kitett munkavállalók újbóli elhelyezkedését.

Az e programokra benyújtott több mint 1.300 pályázat 22 milliárd forint támogatást igényel - mondta Budai Bernadett. Kijelentette, hogy az elbírálás után közel 500 pályázat részesült támogatásban, ami több mint 18 ezer munkavállaló foglalkoztatásához járult hozzá, összesen pedig több mint 32 ezer 600 munkahely megőrzését tette lehetővé.

A szóvivő kiemelte: a két szám közötti eltérés oka, hogy a támogatások igénybevételével a cégek azt is vállalják, hogy a korábban meglévő, nem támogatott munkahelyeket is fenntartják a támogatás időszaka alatt, valamint azt követően a támogatás időszakával megegyező ideig.

Budai Bernadett elmondta, hogy februárban a regionális munkaügyi központok szervezésében 10 milliárd forint keretösszegű pályázati alap nyílt meg az átmenetileg nehéz helyzetbe került munkaadók támogatása érdekében; a pályázatok elbírálása folyamatos. Hangsúlyozta, hogy eddig több mint 800 munkaadói igényből közel 200 a támogatásra javasolt, ez pedig közvetlenül mintegy 14 ezer munkavállaló foglalkoztatásához járul hozzá, és összesen mintegy 20 ezer munkahely megőrzését teszi lehetővé.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemrég hirdette meg - a hazai forrásból indított programok mellett - a mikro-, kis- és középvállalkozások részére a 4 plusz 1 képzéssel kombinált munkahelymegőrző programot, a 20 milliárd forintos a keretösszegre 2009. december 31-ig lehet pályázni - közölte Budai Bernadett. Hozzátette: ezt egészíti ki egy, a nagyvállalkozásokat támogató, további 10 milliárdos keret, ez várhatóan ebben a hónapban fog megnyílni.

A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy áprilisban zárult le a 2009-es távmunka-pályázat, amely több mint 450 millió forintból 700 új távmunkahely kialakításához járult hozzá; az "Út a munkához" program keretében pedig a kabinet a rendelkezésre állási támogatásban részesülőknek és a regisztrált álláskeresőknek a nyári mezőgazdasági munkában való részvételre biztosít lehetőséget.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek