kapubanner for mobile

Ma dől el a cafeteria és a gyes sorsa

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A jövő évi adótörvényekről, a vagyonadóról, a gyes szabályairól és a képviselői költségtérítés megszüntetéséről szavaz az Országgyűlés, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.

A jövő évi adószabályokat tartalmazó, a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosítások szerint jövőre az alsó adókulcs 18 helyett 17 százalék lesz, a sávhatár 1,9 millióról 5 millió forintra változik, efölött 32 százalékra nő az adókulcs. Huszonöt százalék lesz egyes természetbeni juttatások adója. A vagyonadót, új elnevezéssel az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adót a 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanokra, a nagy értékű autókra, a vízi és légi közlekedési járművekre vetnék ki.

Ingatlan után adót három sáv alapján kell fizetni: 30 millió forintig 0,25 százalék, 30 és 50 millió között 0,35 százalék, míg afelett 0,5 százalék az adó. Szavaznak a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, májusban elfogadott a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról.

A kormány nem tervezi a visszaküldött a jogszabály szövegének módosítását, de kiegészíti egy paragrafussal, amely október 15-ig több feladatot is szab a kormánynak, például törvényjavaslat benyújtását a közszférában a kötelező részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésére azoknál a kismamáknál, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele után a korábbi munkahelyükre szeretnének visszatérni, gyermekük két és hároméves kora között.

Döntenek az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról, illetve az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosításról is.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek