Idén már egymillióan kaptak üdülési csekket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIdén az első félévben 33 milliárd forint összegben vásároltak a munkáltatók üdülési csekket, és egymillióan kaptak ilyen utalványt - közölte Kiss Péter társadalompolitikai miniszter szerdán sajtótájékoztatón.
A kormány úgy számol, hogy év végig kétmillióan kapnak üdülési csekket, amely üdüléshez, rekreációhoz nyújt segítséget - mondta a miniszter a kormány ülése után.
Kiss Péter tájékoztatása szerint a Nemzeti Üdülési Alapítvány által biztosított üdülési csekkből a munkáltatók idén már 33 milliárd forint értékben vásároltak, az előző év hasonló időszakában 27 milliárd forint értékben keltek el üdülési csekkek. Hozzátette: arra számítanak, hogy az üdülési csekk forgalma az év egészében meghaladja az 50 milliárd forintot.
baon.hu/MTI/VGO

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?