A Budapest Airport cáfolja a szakszervezet állításait
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA társaság közleménye szerint csak négy pontot talált a bíróság, mely munkabeszüntetés alapja lehet, de ezek többségét már orvosolták.
A decemberi szakszervezeti sztrájkkövetelések mindössze egyharmada megy át a törvényesség szűrőjén, a tizenkét követelésből mindössze négy lehet munkabeszüntetések alapja - közölte a Budapest Airport (BA), reagálva a szakszervezet korábbi bejelentésére.
A társaság szerint ezt erősítette meg a Fővárosi Bíróság a héten elküldött ítéletében, illetve a bíróság leszögezte, hogy a követelések utólagos kibővítésének, "értelmezgetésének" helye nincs.
A BA szerint a bíróság ítéletében szó sincs a sztrájk folytatásáról, állítólagos "görög sztrájktörőkről" vagy éppen "munkahelyi megfélemlítésről", sőt a kollektív szerződéssel kapcsolatos szakszervezeti követelést is jogtalannak ítélte a bíróság.
Mindössze négy pontot talált a hatóság olyannak, amelyek - elvben - munkabeszüntetés alapjául szolgálhatnak: elsőként a létszámhiányt és az ezzel összefüggő túlmunkavégzést, amely a közlemény szerint azóta megoldódott.
Második a pihenőhelyiségekben tapasztalt vaspondrók és hangyák kérdése, a BA azóta kifestette és rendbe hozatta a pihenőhelyiségeket - írja a közlemény.
A harmadik a vállalati üdülő visszaszerzésének kérdése, ennek kapcsán a BA állítása szerint minden tőle - jogilag - telhetőt megtett, de az üdülő jelenleg is a magyar állam tulajdonában van, ebben az ügyben csak az MNV dönthet.
Negyedik pontként a bérkülönbségek és bérfeszültségek kérdését jelölte meg a vállalat. Ebben a kérdésben folytatódik a párbeszéd, az új munkarendek és a minőségi bónusz bevezetésével sikerült megtenni az első lépéseket a bérkülönbségek csökkentésének irányába - közölték.
A BA szerint minden más szakszervezeti követelést jogtalannak ítélt a bíróság, aki egyébre hivatkozik - valótlant állít.
Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?