Cafeteria: még adóval is nagyobb lesz a megtakarítás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAnnak ellenére, hogy a jövőben adó terheli a béren kívüli juttatásokat, a cégeknek 2010-től is megéri élni ezekkel a lehetőségekkel - derül ki a Nexon közleményéből.
Mint ismert: az Országgyűlés korábbi döntése szerint jövőre az adómentes természet- és pénzbeni juttatások adómentessége csaknem teljesen megszűnik, ám az általános, 54 százalékos adómérték mellett bevezetnek egy kedvezményes, 25 százalékos kulcsot is.
Előbbi többek között a hidegétel-utalványokra és a csekély értékű ajándékokra vonatkozik, utóbbi pedig az üdülési csekkekre, a melegétel-utalványokra, valamint a helyi közlekedési bérletekre. Ezek mellett kedvezményes adó terheli a munkáltató önkéntes pénztári befizetését, az iskolarendszerű képzés finanszírozását, valamint a iskolakezdési támogatást. Adómentes marad a munkáltató által nyújtott kedvezményes számítógép- és internethasználat, miközben a munkaadó által biztosított lakáscélú támogatás adóterhet nem viselő járandóság lesz.
A 25 százalékos kulccsal a jövőben is megéri fenntartani a cafeteria-rendszert - véli Novák Éva, a Nexon cafeteria-szakértője. Hozzáteszi: ebben az esetben nem csupán költségmegtakarításáról van szó, hiszen a cafeteria egy különleges motivációs eszköz lehet a vállalkozások kezében. A juttatások ugyanis egyénre szabhatók, vagyis igazodnak az egyes munkavállalók igényeihez.
Ez utóbbi tényező is amellett szól, hogy az adóteher bevezetése ellenére a jövőben is érdemes megőrizni a cafeteria-rendszert. Főleg, hogy - 32 százalékos személyi jövedelemadóval számolva - ezekkel bruttó százezer forintos bérjellegű juttatás mellett több mint 50 ezer forintos megtakarítás érhető el havi szinten.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?