Milliós végkielégítés után újra munkában: botrány a vasútnál is
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMáshol is fizettek ki botrányos módon közpénzekből végkielégítést, nem csak a BKV-nál. A Magyar Nemzet úgy értesült, a vasútnál is alkalmazták a fővárosi közlekedési vállalatnál nyilvánosságra került kifizetési szisztémát, amely szerint a milliókból "elbocsátott" vezető lényegében ugyanannál a munkáltatónál dolgozott tovább.
A napilap információi szerint megközelítőleg 40 millió forintos juttatásban részesítette a magyar vasút Kiss Pétert, amikor 2007 május végén távozott a MÁV Zrt.-től, néhány nap múlva pedig elfoglalta a leánycég MÁV-Start biztonsági igazgatói posztját. A Fidesz a parlament elé viszi a botrányos BKV-végkielégítések ügyét.
Jövő héten összeül az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottságának ellenőrző albizottsága - jelentette be Domokos László (Fidesz), a testület elnöke.
Tegnap a HVG internetes kiadása megtudta azt is, hogy Kocsis István, a BKV vezérigazgatója 80 millió forintos végkielégítéssel távozott a Magyar Villamos Művektől.
Magyar Nemzet
Jövő héten összeül az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottságának ellenőrző albizottsága - jelentette be Domokos László (Fidesz), a testület elnöke.
Tegnap a HVG internetes kiadása megtudta azt is, hogy Kocsis István, a BKV vezérigazgatója 80 millió forintos végkielégítéssel távozott a Magyar Villamos Művektől.
Magyar Nemzet
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?