kapubanner for mobile

Munkanélküliek a szigeten: lakás sem kell senkinek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2008 novemberében volt a fordulópont Ciprus szigetén, a munkanélküliségi ráta a korábbi 3 százalékos szint másfélszeresére emelkedett, a belföldi kereslet mélyrepülésbe kezdett, a külföldi lakásvásárlók pedig szinte teljesen eltűntek az országból. Az ország gazdaságát leginkább meghatározó két szektor (turizmus, építőipar) egyaránt szenved.

Számos országhoz hasonlóan 2008-ban véget ért a három éven át tartó szárnyalás a lakáspiacon. Az átlagos lakásár reálértéken az ország vezető ingatlanügynökségének adatbázisa szerint több mint 3 %-kal 187 ezer euróra (51 millió forintra) csökkent.

A britek a válság hatására szinte teljesen eltűntek a ciprusi lakáspiacról, korábban ők tették ki a külföldi lakásvásárlók 70 %-át.

A Global Finance üzleti és pénzügyi magazin szerint a britek a font euróval szembeni gyengülésének következtében nagy számban az eurózónán kívüli célpontot választottak.

A földhivatalok összesített adatai szerint az idei első félévben - az egy évvel korábbi 3800-zal szemben - csupán 842 külföldiek által bonyolított adásvételt regisztráltak. A szakértők előrejelzései alapján akár négy évig is eltarthat, mire a normálnak tekinthető szintet újra eléri a piac. A válság előtti időszakban éves szinten 20 %-os áremelkedést mértek, a belföldi és külföldi kereslet együtt hajtotta fel az árakat.


A munkanálküliségi ráta alakulása 2004-2009 között az eurózónában (piros) és Cipruson (kék)A recesszió alatt a ciprusi lakásárak várhatóan tovább csökkennek, mivel a külföldi vevők felszívódtak, a belföldi kereslet pedig a töredékére esett vissza. A GDP növekedése várhatóan 0,3 %-ra lassul az év végére, a munkanélküliségi ráta 3 %-ról 4,6 %-ra emelkedik.

A lakáshitelek 97,8 %-a változó kamatozású az országban, ami rendkívül sebezhetővé teszi a hitelpiacot. A kamatszint az eurózónához történt csatlakozás ellenére is magasnak számít, az átlagos hitelkamat mértéke jelenleg 6,4 %.

A ciprusi bankok csak lassan reagálnak a kamatcsökkentésre, szakértők szerint óriási rés tátong a jegybanki alapkamat és a hitelkamatok között. A pénzintézetek ott is inkább a betétgyűjtésben jeleskednek, vonzó kamatokat kínálnak a pénzüket fialtatni vágyó ügyfeleknek.


A lakáshitel állomány változása millió euróban (piros) és a GDP arányában (kék)A hitelezés tekintetében roppant mértékű fejlődésen ment keresztül az ország, az intenzív banki versenynek köszönhetően a GDP arányában kifejezve a 2005-ös 6,8 %-ról 49 %-ra bővült a piac. A bankok az ingatan értékének 70 %-áig hiteleznek, a maximális futamidő 30 év.

A válság és a turizmus visszaesésének hatására jelentősen csökkentek a bérleti díjak, az ingatlanok megtérülési ideje 21 évről 26,5 évre emelkedett, a fővárosban jelenleg 25 évre tehető.

Az ország gazdaságát az alacsony export kitettség miatt nagyban elkerülte volna a válság, a görög, orosz és brit partnerek azonban sok helyi céget is magukkal rántottak. A felelős hitelezési politikának köszönhetően alacsony a bedőlt hitelek aránya, a magas finanszírozású termékek szinte ismeretlenek az országban.

A lakóingatlanokra kiadott építési engedélyek száma idén áprilisban 24 %-kal 1 252-re csökkent, míg egy évvel korábban még 1 658 kérelemhez járultak hozzá. A turisták száma az idei első félévben 10,8 %-kal 883 ezerre csökkent, de a szolgáltatóipar még így is a munkavállalók 71 %-át foglalkoztatja és a GDP 79 %-át adja.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek