HR-előadások színesítik a Nyelvparádé programját
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNégy oktatási témájú kiállítással kibővítve, a BNV-vel egyidőben, szeptember 9. és 13 között rendezik meg a tizedik Nyelvparádét a fővárosban, a Hungexpo területén - közölte Balázs László, a szervezők nevében az MTI-vel.
Az Oktatás Hete 2009 - Nyelvparádé plusz elnevezésű rendezvényen közel 200 - az oktatás számos területét képviselő - kiállító várja a látogatókat: nyelvoktatók, felnőtt- és szakképző intézetek, hazai és külföldi egyetemek, főiskolák, valamint gyermekek képességfejlesztésével foglalkozó intézmények. Újdonságként idén hazai és külföldi munkalehetőségekkel, vállalati nyelvtanfolyamokkal és HR-konferenciával is bővül a kínálat. A rendezvényeken szakmai előadások, kedvezményes könyvvásár, színpadi programok várják a minőségi oktatás iránt érdeklődőket.
A Nyelvparádén a megszokott előadások mellett idén is lesznek kezdő nyelvórák - egzotikus nyelvekből is. Ezekre a helyszínen ingyenesen lehet jelentkezni. Emellett "nyelvi frissítőkön" is részt vehetnek a látogatók, ahol a nyelvtudásukat különböző témákban bővíthetik. Lehetőség lesz alternatív nyelvtanulási módszerek kipróbálására, illetve próbanyelvvizsgázásra is. A kiállítás fővédnöke a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete.
A Tanfolyam- és állásbörzén próbainterjún vehetnek részt azok, akik szeretnének felkészülni a valódi megmérettetésre. Önéletrajz-írási és karrier-tanácsadás várja az elhelyezkedni kívánókat. A Tanulj, Dolgozz Külföldön! kiállításon szakemberek segítenek eligazodni a külföldi munkavállalás útvesztőjében, ösztöndíjak megszerzésében vagy akár a letelepedési ügyintézésben.
A Business Language Show elnevezésű program elsősorban vállalatvezetőknek, döntéshozóknak szól. HR konferencián kaphatnak segítséget a cégek képviselői ahhoz, hogy minél kedvezőbben, hatékonyabban tudják megszervezni a vállalati (nyelv)oktatást.
A Gyermekeink Jövője program idén immár másodszor abban segít a szülőknek, pedagógusoknak, hogy akár átlagos, akár rendkívül tehetséges, akár sajátos nevelési igényű vagy tanulási problémákkal küzdő gyerekek képességeit hogyan fejlesszék leghatékonyabban. Játékok, fejlesztő eszközök, tanfolyamok, kerekasztal-beszélgetések, bemutató órák várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A részletes programról a www.oktatashete.hu oldalon lehet információkat találni. A rendezvényre a MÁV és a Volánbusz 50 százalékos kedvezményt biztosít.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?