Slágerszak helyett hiányszakma - fél év tanulás, biztos állás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem kell elkeserednie azoknak, akiket idén nem vettek fel főiskolára vagy egyetemre. Ugyanis míg több szakon a túlképzés miatt a hallgatók diplomái nem sokat érnek, a fél éves tanfolyamokon megszerezhető OKJ-s végzettség piacképes szakmát biztosíthat, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A felvételi adatok szerint idén több mint 30 000 diák nem jutott be a felsőoktatásba. Ennek egyik oka, hogy a fiatalok többsége továbbra is előnyben részesíti az úgynevezett slágerszakokat, és nem veszi figyelembe, hogy ezekre nem csak bejutni nehezebb, de egy slágerszak elvégzése után a túlképzés miatt sokszor munkát is nehezen találnak.
Vannak azonban olyan hiányszakmák, amelyek esetében egy fél év alatt megszerezhető OKJ-s végzettséggel is könnyedén lehet állást találni. Bár az esetek többségében ez kevesebb juttatással is jár - például egy informatikai technikus a magyarországi fizetéseket monitorozó merces.hu adatai szerint mindössze 60 százalékát keresi meg a mérnöki fizetésnek -, mégis vannak kivételek. Bérszámfejtőként például havi bruttó 190 ezer forintos átlagfizetésre számíthatnak az álláskeresők.
"Egy bérszámfejtő vagy társadalombiztosítási ügyintéző rendkívül felelősségteljes munkát végez, hiszen egy kisebb hiba is jelentős bírságot vonhat maga után. Ma már a bérügyviteli munkatársaknak komplex tudással kell rendelkezniük, ezért a vállalatok megbecsülik a jó szakembereket" - adja meg a magyarázatot Németh Judit, a humáninformatikai megoldások területén piacvezető NEXON üzletágvezetője.
A szakértő azonban arra is figyelmeztet, hogy a szakirányú képesítés megszerzése mellett nem árt a gyakorlattal is tisztában lenni, így például egyre gyakoribb, hogy a munkáltatók az álláshirdetésekben megkövetelik az adott területen sztenderdnek számító szoftverek ismeretét. A NEXON éppen ezért azzal könnyíti meg a bér- és TB ügyintéző bizonyítványt frissen megszerzett hallgatók elhelyezkedését, hogy OKJ-s képzése mellé ingyenesen biztosít egy tanfolyamot, amelyen a hallgatók a legelterjedtebb bérügyviteli szoftver használatát sajátíthatják el - írják közleményükben a NEXON szakemberei.
http://kepzes.nexon.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?