kapubanner for mobile

BKV-szerződések: Kocsis István feljelentést tett

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A BKV vezérigazgatója feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a menedzserszerződések kapcsán, különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény gyanúja miatt.

A BKV belső ellenőrzése szerdára készült el azzal a 400 oldalas vizsgálati anyaggal, amely annak a 96 volt vagy jelenlegi dolgozónak a foglalkoztatásával, bérével, premizálásával foglalkozik, aki menedzserszerződéssel volt a cégnél vagy 10 millió forintnál nagyobb összegű végkielégítést kapott. Kocsis István e vizsgálat nyomán tett feljelentést.

A vizsgálati anyagot a cég a honlapján is közzé fogja tenni - mondta a vezérigazgató, aki szerint a feljelentés nyomán az elmúlt három év vezetői közül bárki felelősségre vonható, de ez a rendőrség feladata.

Az ellenőrzés mind a 96 munkavállaló foglalkoztatását egyenként vizsgálta meg, és ennek alapján megállapítható: 48 esetben történt olyan többletkifizetés, amely a társaság számára előnytelen és nem volt benne a szerződésekben - ismertette Kocsis István. Konkrét neveket azonban nem mondott.

Trükköztek a végkielégítések növelése érdekében - mondta a vezérigazgató. Úgy fizettek ki titoktartási pénzt, hogy az nem szerepelt a szerződésben, a szerződés szerinti 12 havi átlagbérhez plusz kéthavi keresetet adtak, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt röviddel elbocsátották a dolgozót, és így járt a munkavállalónak a végkielégítés.

Voltak olyanok is, akiknek bár határozatlan idejű szerződésük volt, mégis a jóval kedvezőbb, határozott idejű megállapodásra vonatkozó feltételeket alkalmazták, és többen voltak, akiknek egyéves felmondási idejük volt. Mindezzel mintegy félmilliárd forint kárt okoztak a cégnek - közölte Kocsis István.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy 15, átlagosan egy évig a cégnél dolgozó munkavállaló több lelépési pénzt kapott, mint 51 olyan, aki 30 évet dolgozott a cégnél.Nehéz elhinni, hogy ezeket a szerződéseket tévedésből kötötték volna - tette hozzá.

A vezérigazgató közölte továbbá: a BKV minden élő - több mint ezer - szerződést kitett a honlapjára, ezek tartalmazzák, hogy ki, mit, mennyiért, milyen határidővel csinál. Felkerülnek a honlapra a 2006 januárjától megkötött tanácsadói szerződések is. Annak érdekében pedig, hogy a jövőben ne legyenek ekkora összegű kifizetések, a BKV új koncepciót készít a menedzserszerződésekre.

Mint azt Kocsis István elmondta, a jelenlegi határozott idejű szerződések helyett a határozatlan idejűekre szándékoznak áttérni, a munkaviszony megszűnése esetén pedig a munka törvénykönyvét tekintik majd mérvadónak. Közölte továbbá, a koncepció szerint a jövőben csak előre kiírt, majd elbírált feladatok után volna adható prémium, amelynek összege nem haladhatja meg a bruttó keresetet. A tervek szerint a távozó vezetők a jövőben nem kaphatják meg ingyen az általuk használt szolgálati gépkocsit és az egyéb nagy értékű használati tárgyakat.

Kocsis István tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette: harminc vezetőtársával együtt lemondtak a negyedik negyedéves prémiumuk 50 százalékáról. Ezt az 55 millió forintot a cég a buszpark javítására fogja fordítani.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek