A Generali is kilépett a munkanélküliségi biztosítási piacra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz April, mint alkusz, illetve az Allianz és az Union biztosítók után október elsejétől a Generali Biztosító is kínál munkanélküliségi biztosítást: a többi alkusz cég és biztosítóhoz hasonlóan életbiztosítás mellé köthető és közös megegyezés alapján történő felmondás esetén is jár - áll a cég közleményében.
Az OECD a napokban kiadott előrejelzése szerint jövőre a második világháború utáni csúcsra jut a munkanélküliség tagországaiban, így Magyarországon is. Ennek megfelelően a munkanélküliség átlagosan megközelíti a 10 százalékos értéket a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagjai között. Magyarországon viszont már május-júliusban is 9,7 százalékos volt az állástalanok aránya több tízezer közmunkaprogramban foglalkoztatott munkavállalóval együtt. Több szakértő azonban további romlást, akár kétjegyű, 11-12 százalékos munkanélküliséget sem tart elképzelhetetlennek 2010-ben.
Azoknak, akik a bizonytalan időkben is gondoskodni szeretnének jövőjükről, munkanélküliségi biztosítást kínál a Generali-Providencia Biztosító Zrt. A többi alkusz cég és biztosítóhoz hasonlóan életbiztosítás mellé köthető október elsejétől a Generali munkanélküliségi biztosítása is. Ennek a szolgáltatása havi 30-120 ezer forintig tart, és 10 hónapon keresztül jár. Ami új a Generalinál a többi ilyen biztosításhoz képest: közös megegyezés alapján történő felmondás esetén is jár.
"A mostani munkanélküliségi adatok fényében nagyon fontos, hogy a munkavállalók felelősen és tudatosan tervezzék meg jövőjüket. A legtöbben bele sem gondolnak, hogy akár hónapokig vagy évekig is eltarthat, mire újra munkát találnak. Nincsenek tisztában a munkanélküli ellátások rendszerével, összegével. Meglepetésként éri őket, hogy 3 hónapig maximum 85.800 forintot kaphatnak, ezt is csak azok, akik korábban jól kerestek. Három hónap után pedig mindössze a minimálbér 60 százaléka jár, ebből azonban még levonnak 32 százaléknyi adót és járulékot. Ilyen alacsony jövedelemből nagyon nehéz a felszínen maradni, fizetni a számlákat, bérletet, élelmiszert, lakhatást, gyógyszert. Az öngondoskodás talán sosem volt annyira aktuális, mint most. A munkanélküli kiegészítő biztosítás segítséget nyújt, hogy ügyfeleink átvészeljék ezt a nehéz időszakot és nyugodtabban, nagyobb eséllyel lássanak neki az új munkakeresésnek." - mondta Schaub Erika, a Generali személybiztosítási üzletágának igazgatója.
A munkanélküliség esetére szóló biztosítást azon határozatlan idejű szerződéssel rendelkező munkavállalók köthetik meg, akik legalább egy éve azonos munkáltatónál, legalább heti 30 órában dolgoznak - áll a lpaunknak eljuttatott közleményben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?