kapubanner for mobile

Eredményesek a versenyszféra tréningjei a közigazgatásban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ez év márciusában országszerte elindult a Közigazgatási Vezetői Akadémia részeként megvalósuló, kompetencia alapú, moduláris rendszerű, közigazgatási vezetővé képzési és vezetői továbbképzési program, amelybe az államigazgatás különböző területein tevékenykedő vezetőjelölteket, osztályvezetőket, főosztályvezetőket iskoláztak be. A program úgy tűnik, sikeres.

A program gazdája a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK), mely nyílt közbeszerzési eljárás során választotta ki a lebonyolító partnereket. A kezdő vezetők képzési programjának lebonyolítását az Európa Tréning Oktató és Tanácsadó Kft. nyerte meg. Ez három hónap alatt 114 közintézmény közel 400 fő öt évnél kevesebb gyakorlattal rendelkező vagy kezdő vezetőjének képzését jelentette, egymásra épülő modulok formájában.

A képzés az Állam Reform Operatív Program (ÁROP) keretében az Európai Unió támogatásával valósult meg azzal a céllal, hogy az Európai Uniós államok közhivatalaiban már működő korszerű vezetési technikák Magyarországon is elterjedjenek.

- Az oktatás hiánypótló volt - mondja Bokodi Márta, a KSZK vezetőképzési menedzsere - mivel korábban ilyen komplex projekt még nem valósult meg. Az érintettek nagy része nem vett részt olyan tréningeken, melyek integráltan a vezetői kompetenciáik fejlesztését és a vezetői stílusváltás felgyorsítását célozták. A képzés része az évekkel ezelőtt elindult szervezeti kultúraváltási folyamatnak.

A program keretében olyan témákat dolgoztak fel, mint a vezető személyisége/önismeret, együttműködés-fejlesztés, kommunikáció, változás menedzsment, konfliktus-és stresszkezelés és vezetői stílusok.

Barabás Katalin, az Európa Tréning vezető trénere szerint nagyon sikeres volt a tréning, különösen a változások kommunikálására használható módszereknél. A résztvevők fegyelmezettebbek voltak, mint általában a versenyszférában, és jobban tolerálták a szabályokat is. Sokan jelezték a képzések után, hogy már másnap kipróbálták és alkalmazni tudták az ott tanultakat.

Bokodi Márta szerint akkor eredményes a tréning, ha a résztvevők körére és megoldandó problémáikra fejlesztik ki a programot. Ebben az esetben az üzleti életben kipróbált technikák közül csak azokat oktatták, amelyek alkalmazhatók közigazgatási környezetben is.

A KSZK szakembere jelezte: több más fejlesztendő területre is fény derült, például óriási igény van az ügyfélkezeléssel foglalkozó munkatársak képzésére, illetve további tréningekre olyan témákban, mint a motiváció, tárgyalástechnika és konfliktuskezelés.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek