kapubanner for mobile

Sztrájkbizottságot hoznak létre a pályavasúti dolgozók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Sztrájkbizottságot hoz létre a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSZ) a vasutas dolgozók érdekeit szolgáló megállapodás kikényszerítése érdekében - ismertette az érdekvédelmi szervezet a közgyűlése által hozott döntést közleményben szerdán az MTI-vel.

images

A PVDSZ hangsúlyozza: elsősorban tárgyalások útján létrejövő megállapodásokkal kívánja biztosítani tagsága munkahelyeinek védelmét, a vasutasok nyugodt munkavégzését, de nem riad vissza a nyílt konfliktus felvállalásától sem.

A szakszervezet közgyűlése kedden határozott arról, hogy a sztrájkbizottság munkája során együttműködik a konfliktusban érintett többi szakszervezettel.

A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetét aggodalommal töltik el a homályos kormányzati elképzelések, amelyek a közösségi közlekedés tervezett változásairól, a MÁV csoport szervezeti átalakításáról, a vasúti mellékvonalak jövőbeni működéséről szólnak - áll a közleményben.

A szakszervezet értékelése szerint a rövid távú, kapkodó intézkedések, a rémhíreknek is táptalajt nyújtó szivárogtatások rombolják a MÁV csoport tekintélyét, és veszélyeztetik a pályavasúti dolgozók foglalkoztatás-biztonságát.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek