Pár fasírtos szendvicsért rúgtak ki két titkárnőt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz üzleti tanácskozások után megmaradt szendvicseket megehették a Vesztfáliai Építőipari Szövetség titkárnői. A két asszonynak viszont az már az állásába került, hogy az értekezlet előtt fogyasztottak a rendezvényre készített harapnivalóból - cikkezik a Népszabadság.
A Dortmundban elbocsátott titkárnők harmincnégy, illetve húsz éve dolgoznak a Vesztfáliai Építőipari Szövetségnél, mindketten kiválóan végezték a munkájukat. A szervezet ügyvezetője, Hermann Schulte-Hiltrop szerint mindez nem számít, azzal, hogy a szendvicsek készítése közben a két titkárnő egy pár fasírtot és zsemlét bekapott, a munkáltató és a munkavállaló közötti bizalmi viszonyt rombolta szét. A munkahelyi hangulatról mindenesetre árulkodó, hogy a két "nassoló" titkárnőt állítólag kollégáik dobták fel a főnökségnél.
Munkaügyi szakértők szerint a munkaadónak a lopást jogában áll szankcionálnia, de az azonnali hatályú elbocsátást eltúlzott lépésnek tartják. A médiaérdeklődés hatására Schulte-Hiltrop is visszakozott annyiban, hogy a fasírtos zsemlék engedély nélküli elfogyasztása miatt kirúgott dolgozókkal igyekeznek peren kívül megegyezni - olvasható a Népszabadságban.
Munkaügyi szakértők szerint a munkaadónak a lopást jogában áll szankcionálnia, de az azonnali hatályú elbocsátást eltúlzott lépésnek tartják. A médiaérdeklődés hatására Schulte-Hiltrop is visszakozott annyiban, hogy a fasírtos zsemlék engedély nélküli elfogyasztása miatt kirúgott dolgozókkal igyekeznek peren kívül megegyezni - olvasható a Népszabadságban.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?