Menedzserek a közszférában: a kiterjedt kapcsolatrendszer is kell
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVilágos jövőképre, motivált szakemberekre és következetes munkára van szükség - hangzott el a közszolgálati intézmények sikeres menedzseléséről szóló csütörtöki budapesti kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója és Such György, a Magyar Rádió (MR) elnöke vett részt.
Baán László abban látja sok közintézmény gyenge szolgáltatási színvonalának okát, hogy nincs egyértelmű tulajdonosi elvárás az eredményes működés iránt, sokszor már az is elég, ha egy vezetőség "nagyobb botrány nélkül kihúzza" megbízási idejének végéig. A közintézmények rákfenéje az a szemlélet, hogy az intézmény fő célja az ott dolgozók "komfortérzetének" biztosítása. Ehelyett arra volna szükség, hogy a szolgáltatás igénybevevője legyen a fókuszban - hangsúlyozta a múzeumigazgató.
Baán legfőbb sikerének azt nevezte, hogy a Szépművészeti felkerült a nemzetközi múzeumi térképre, és 2007-ben a világ ötven leglátogatottabb múzeuma között szerepelt. A főigazgató arról is beszámolt, hogy nincs gondja a jó szakemberek megszerzésével, az elmúlt négy évben mintegy ötvenen érkeztek a körülbelül háromszáz embert foglalkoztató intézményhez. Mint mondta, többnyire olyanokat vettek fel, akik motiváló környezetben végzett, érdemi szakmai munkára vágytak, és nem voltak kereseti kényszerben - mivel bérek terén nem tudják felvenni a versenyt a piaccal.
"Meghatározó játékosok lettünk a médiapiacon" - válaszolta Such György arra a kérdésre, hogy mit tart a Magyar Rádiónál végzett munkája legfőbb sikerének. Azt mondta, hogy az átalakítás legnehezebb, állandó nehézséget okozó problémája a munkatársak belső ellenállása volt. Ugyanakkor kívülről is sok akadályt kellett legyőzniük, szinte nincs olyan hivatal, amellyel ne állnának perben - tette hozzá.
Such György arról számolt be, hogy az új munkatársak felvételénél náluk "béroldalról nincs korlát", azaz a közrádió képes versenyképes keresetet kínálni. "Ezenkívül stabil munkakörnyezetet és érdemi újságírói munkát kínálunk, ami ma Magyarországon igen ritka" - tette hozzá.
A közintézmények pénzügyi nyereségessége azért is fontos, mert az állami, önkormányzati támogatás csak a folyó kiadásokat fedezi, így ha egy intézmény fejleszteni, beruházni akar, akkor magára van utalva - jelentette ki Such György.
Persányi Miklós a "vízió, munka, vezetői érzék" hármasát emelte ki a siker zálogaként. A milliós látogatószámmal büszkélkedő állatkert főigazgatója szerint a teljesítmény szerinti bérezés és jutalmazás kiemelkedően fontos a közszférában is. (Baán László szerint ugyanakkor káros az a hazai közintézményekben elterjedt gyakorlat, hogy az alapbér "alanyi jogon" jár, és ha valaki "felemel egy ceruzát vagy egy mikrofont, azért már prémiumot kap".)
Persányi Miklós - Baán Lászlóhoz hasonlóan - arról számolt be, hogy bérek tekintetében nem tudnak versenyezni a piaccal: teljes munkaidőben foglalkoztatott jogászuk, közgazdászuk nincs is, és marketingest is nehéz találni. Igaz, "elefántgondozóból viszont mindössze hat van az országban, és ebből négy nálunk dolgozik" - tette hozzá ironikusan.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?