Ma folytatódik a vasutasokkal a munkaügyi egyeztetés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFolytatódik ma az egyeztetés a kormány és az öt vasutas reprezentatív szakszervezet között a közösségi közlekedés átalakításáról, valamint a vasúti munkahelyekről a kollektív munkaügyi vita keretében.
A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, közte a vasutasokat érintő kedvezmények tervezett átalakítását is.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) október 19-én nulla óra és 9 óra között sztrájkolt a közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatos kormányzati tervek, és az ezzel járó elbocsátások elleni tiltakozásul.
A Vasutasok Szakszervezetének sztrájkbizottsága szerdán a nyomásgyakorlás mellett döntött. A konkrét lépésekről a munkaügyi vitában részt vevő többi érdekképviselettel egyeztetve határoznak.
Az öt reprezentatív vasutas szakszervezet testületei hétfőn értékelik az eddigi tárgyalások eredményeit, és döntenek a további lépésről, akár sztrájk meghirdetéséről is.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?