kapubanner for mobile

Idén is keresik a legjobb női munkahelyeket

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Immár harmadik alkalommal hirdetik meg a "Legjobb Női Munkahely" pályázatot, folytatva az 2007-ben az "Egyenlő Esélyek Mindenki Számára - Európai Év" tiszteletére hagyományteremtő céllal elindított sikeres kezdeményezést.

A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal valamint az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságával karöltve immár harmadik alkalommal hirdeti meg a "Legjobb Női Munkahely" pályázatot, amelynek célja, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontján túl a nők alkalmazásának gazdasági szükségszerűségére is.

A díj elnyerésére a Magyarországon működő vállalatok 2 kategóriában pályázhatnak:
- 30-250 fő munkavállalót foglalkoztató, valamint
- a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok.

A pályázat beküldési határideje 2010. február 12.

A díjakat 2010 márciusában, a Parlamentben az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága Nyílt Napja keretében adják át a nyerteseknek.

A pályázattal kapcsolatos részletes információk elérhetők 2009. október 30-tól a www.legjobbnoimunkahely.hu illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján: www.szmm.gov.hu.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek