Küszöbön áll egy újabb vasutassztrájk
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkbizottsága a közeli napokban értékeli a kialakult helyzetet, a vasutassztrájk nem kerülhető el - nyilatkozta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kedden az MTI-nek.
Elmondta, hogy a négy vasutas reprezentatív szakszervezet által kötött megállapodásokat a munkavállalók szempontjából nem tartják pozitívnak, sőt, rontottak az eddigi helyzeten. Példaként említette, hogy míg korábban 3 órán belül elérhető helyen kellett megfelelő munkát ajánlani a munkahely megszűnése estén, a többi szakszervezet által kötött megállapodás ennél rosszabb feltételeket tartalmaz.
A VDSZSZ keddi közleménye szerint a négy vasutas szakszervezet a hétfőn kötött megállapodással gyakorlatilag jóváhagyta 29,5 vonalszakasz bezárását, és 2010. végéig sztrájkmoratóriumot is vállaltak. A VDSZSZ a megállapodásokat nem írta alá, a kormánnyal kötött keret-megállapodásban ugyanis még utalás sincs a 40 milliárd forint vasútból történő kivonásának megakadályozására, annak ellenére, hogy ez a kollektív munkaügyi vita kezdeményezésének egyik lényeges eleme volt - írja a szakszervezet.
A keret-megállapodás ugyan tartalmaz egyes, foglalkoztatás-biztonságra vonatkozó elemeket, de ezek nyomába sem érnek a MÁV-csoport cégeinél jelenleg hatályos foglalkoztatás-politikai megállapodásoknak, amelyek - a MÁV-START kivételével - szintén 2010 végéig érvényesek - vélekedett a VDSZSZ.
Mint ismert, hétfőn négy vasutas reprezentatív szakszervezet - a Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete - megállapodott a kormánnyal a kollektív munkaügyi vitában.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) nem részese a megállapodásnak, képviselői még a tárgyalás közben elmentek a helyszínről, mert nem tartották érdeminek az egyeztetést.
Az öt érdekképviselet azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasították, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolták a helyközi közösségi közlekedés, ezen belül a MÁV tervezett átalakítását, valamint a foglalkoztatást is érintő vasúti mellékvonalak megszüntetését.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?