Együttműködik a Magyar Telekom és az ELTE
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Magyar Telekom rendhagyó módon örökbe fogadta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának Mesterséges Intelligencia Laborját.
A maga nemében első örökbefogadásra a diákok számára vonzó formában, az interaktív élményutazást és szakmai tájékoztatást is kínáló Telekom Nap keretében került sor. A Magyar Telekom és az ELTE 10 millió forint összegű támogatást is tartalmazó, három évre szóló együttműködés a vállalat szakképzési hozzájárulásának terhére valósul meg. A legnagyobb hazai infokommunikációs szolgáltató célja a partnerség kialakításával a vállalati szféra és felsőoktatás kapcsolatainak megújítása, valamint az iparág egészének jövőjét megalapozó oktatási tevékenység segítése.
"Azért esett választásunk a Mesterséges Intelligencia Labor örökbefogadására, mert az ELTE Informatikai Karán folyó kiemelkedő tudományos munka jól illeszkedik a T-Systems innovációs tevékenységéhez. A mostani 10 millió forintos támogatás az első lépése annak a folyamatnak, amellyel a T-Systems szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatát hazai felsőoktatással, hogy az együttműködésekből a hazai gazdaságban hasznosuló innovációk jöhessenek létre" - hangsúlyozta Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője.
Mint mondta, az ELTÉ-vel kötött együttműködés azt a célt szolgálja, hogy gyakorlatorientált tapasztalatszerzésre épülő képzésben részesüljenek a diákok. Ezáltal a felsőoktatási intézmények mellett a hazai vállalati szektor is piacképes munkaerő utánpótláshoz juthat. A stratégiai partnerségnek köszönhetően a T-Systems és az ELTE Informatikai Kar jobban kiaknázhatja a K+F kapcsolatait, közösen indulhat pályázatokon és mindkét fél jobban tudja kamatoztatni a tudásmegosztás révén szerzett tapasztalatokat. A T-Systems számára az Informatikai Karon folyó oktatási tevékenység iparági szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír. Ugyanakkor a vállalat szakember-utánpótlása miatt is stratégiai fontosságú a kooperáció.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?