Sokan halnak meg munka közben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMeghalt egy munkagép kezelője hétfőn az ISD Dunaferr Dunai Vasmű 2-es nagyolvasztójánál történt balesetben. Magyarországon évente 120-160 munkahelyi baleset végződik halállal.
A nagyolvasztónál felújítási munkálatokhoz szállított csöveket raktak fel egy munkagéppel. A gép a területen áthaladó iparvágányon állt, amikor egy salakot szállító szerelvény mozdonya nekiment - mondta a főkapitányság szóvivője.
A munkagép 38 éves dunaújvárosi kezelője az ütközéskor a gép "kanalánál" éppen a csöveket kötözte. Előbb a "kanálba" esett bele, majd onnan kiesett, s olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados. Tájékoztatása szerint a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében, a munkaügyi felügyelőséggel közösen, munkabiztonsági szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
A Sajtóadatbank összeállítása a nyilvánosságra került esetekről:
2009. január 13. - Kivágott fa végzett egy 42 éves favágóval Somogyban a 7-es főút ordacsehi leágazásának közelében.
2009. január 19. - Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor Szombathelyen a Vasi Volán Zrt. telephelyén szerelés közben elindult egy autóbusz.
2009. február 25. - Budapesten a Keleti pályaudvarnál, a metróépítkezésen meghalt egy munkás, miután rádőlt egy nyolcméteres betontámfal.
2009. április 16. - Meghalt egy munkás az M6-os autópálya építése közben Bátaszék közelében. A 34 éves férfi művezetőként dolgozott, egy földmunkagépet szeretett volna megtankolni, miközben járt a gép motorja, és a kezelő is a vezetőfülkében tartózkodott. A munkagép forgó váza ismeretlen okból elindult, a művezető a lánctalp és a forgóváz közé szorult, így szenvedett halálos sérüléseket.
2009. május 2. - Tiszavasvári egyik üzemében a hulladékaprító gép kezelőjét érte baleset munkavégzés közben, s a férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
2009. május 5. - Egy munkás meghalt, hárman pedig könnyebben megsérültek Budapesten, amikor beomlott a bontás alatt lévő Közraktár utcai épület födémszerkezete. A munkások nem viseltek leesés elleni hevedert.
2009. május 22. - Csepelen, egy cég telephelyén daruval pakolták a lemezlapokat, amikor azok elcsúsztak és ráestek egy 53 éves munkásra, aki belehalt sérüléseibe.
2009. június 25. - Hódmezővásárhelyen életét vesztette egy helybéli férfi, aki tetőjavítás közben több méter magasból lezuhant.
2009. augusztus 18 - A FALCO Forgácslapgyártó Zrt. szombathelyi gyárában karbantartási munkálatok közben történt tragédia. Egy férfi tíz méter magasból zuhant le egy két méter magasan lévő tetőre és a helyszínen életét veszítette.
2009. szeptember 19. - Budapesten, egy VI. kerületi építkezésen egy 56 éves férfi liftfelújítás közben sérült meg olyan súlyosan, hogy életét már nem tudták megmenteni.
2009. október 1. - Budapesten, a II. kerületi Szemlőhegyi úton lezuhant és meghalt egy román állampolgárságú munkás egy építkezésen. A 28 éves ács 15 méter magasan, egy ház építésén dolgozott, s nem viselte a védőfelszerelését.
2009. október 6. - A Fejér megyei Gárdony vasútállomásán életét vesztette egy férfi villanyszerelési munkálatok közben.
2009. október 29. - A Budapest, I. kerületi Mészáros utca egyik házán külső munkálatokat végeztek, amikor a második emeletről leesett egy 31 éves férfi és életét vesztette.
2009. november 19. - Meghalt egy 43 éves munkás az M6/M60-as autópálya építésénél Bátaszék és Véménd között épülő alagútban, ahol egy teherautóról markológéppel rakták le az aszfaltot. A markológép vezetője nem vette észre, hogy a jármű platóján egy munkás dolgozik, és a markolókanállal a tehergépkocsi oldalához nyomta.
2009. december 28. - A Somogy megyei Bábodpusztán ráomlott a föld négy munkásra, ketten életüket vesztették.

Halálos munkahelyi balesetek 2009-ben

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?