kapubanner for mobile

Így alakultak a bérek 2009-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A bruttó átlagkeresetek 0,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit 2009 első tizenegy hónapjában. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,1százalékos növekedése mellett) 2,4 százalékkal maradt el, jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197 900 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 198 100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 200 400 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 0,5 százalékkal haladták meg az előző év január-novemberit. Ezen belül a versenyszférában 4,5 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 8,5 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,2 százalék), a szállítás, raktározás (5,8 százalék), az ingatlanügyletek (4,5 százalék), valamint az építőipar (4,4 százalék) január-novemberi keresetei.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első tizenegy hónapjában átlagosan 3,5 százalékkal nőtt, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye az előző évitől 0,2 százalékkal elmaradt. A versenyszféra kereset alakulásában az is szerepet játszott, hogy a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya az összes létszámon belül nőtt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 123 000 forint volt; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 91 100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 156 000 forint). 2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek növekedési üteme az adójogszabályok változása miatt meghaladta a bruttó átlagkereset növekedését. A nettó kereset az év első tizenegy hónapjában így átlagosan 1,6 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál. A versenyszférában 4,4 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 5,0 százalékos csökkenés jelentkezett, mely utóbbi a közfoglalkoztatottakat figyelmen kívül hagyva 3,6százalék-os csökkenésnek felelt meg.

A 210 500 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,1 százalékkal nőtt meg az előző év január-novemberhez képest. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6 százaléknak felelt meg.

2009 első tizenegy hónapjában a költségvetési szférában 748 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 825 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 3,8 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,4 százalékkal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,6 százalékkal kisebb létszámot foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 6,8 százalékos volt a létszámcsökkenés.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek