Béren kívüli: sokaknak a munkába járást sem fizették
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTavaly 11 százalékkal kevesebben kaptak 13. havi juttatást, mint egy évvel korábban. Sokaknak a munkába járást sem fizették. A legtöbb megvonás a 10 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató cégeknél történt - derül ki a Merces felméréséből.
A topmenedzsereket válságban is jutalmazzák
A bérinformációs portál lapunknak eljuttatott felméréséből kiderül, hogy az év végi jutalmak átlagos országos összege 187 500 forint volt, ez pedig 15 százalékkal magasabb az előző évi adathoz képest, ugyanakkor 4 százalékkal csökkent azok száma, akik ebben a jutalomban részesültek. A középvezetőknél a 13. havi juttatás átlagos nagysága elérte a 306 700 forintot, 13 százalékkal több volt, mint a megelőző évben. Ugyanakkor a kategóriába tartozók negyede részesült ebben a juttatásban, ami 8 százalékkal kevesebb, mint korábban. A felsővezetők által felvett 13. havi juttatás átlagos összege 469 500 forint volt, ami 17 százalékos növekedés az előző év decemberéhez képest, de tizedével kevesebben kapták. Az év végi jutalmak átlagos összege a topmenedzserek körében 637 100 forint volt, ötödével magasabb, mint 2008-ban.
A belföldi magántulajdonban lévő cégeknél 27 százalékkal, 167 000 forintra nőtt az év végi jutalom átlagos összege, a külföldi tulajdonú cégeknél pedig 18 százalékkal, átlagosan 218 000 forintra. Az állami cégek alkalmazottainak év végi jutalma 169 000 forint volt, ez kis csökkenés az előző évihez képest, ugyanakkor negyedével kevesebben kaptak ilyen juttatást. A megyéket tekintve a Fejérben dolgozók 13. havi juttatása növekedett a leginkább, 24 százalékos mértékben. Budapesten a növekedés 15 százalékos volt, viszont tizedével kevesebb munkavállaló részesült benne, mint egy évvel korábban. A fővárosban volt a legmagasabb a 13. havi juttatás nagysága, átlagosan 224 000 forint.
Az anonim és önkéntes országos felmérés eredményei szerint az elmúlt év utolsó negyedében 42 százalékkal kevesebben jutottak ingyen folyadékhoz a munkahelyükön és harmadával kevesebb munkavállalónak térítették meg a munkába járás költségeit.
Hasonló mértékben csökkent az alkalmazottak képzésére fordított támogatás is a munkaadók részéről.
Pozíciók szerint lebontva leginkább a segédmunkásokat érintették a megvonások: 52 százalékkal kevesebb segédmunkásnak térítették meg a munkába járás költségeit, mint egy évvel korábban. Ugyanebből a munkavállalói csoportból 56 százalékkal kevesebben részesültek tavaly foglalkoztatás-egészségügyi ellátásban. Az adminisztratív alkalmazottak körében 38 százalék volt a csökkenés, az alacsony és középszintű vezetőknél 23 százalék, a topmenedzserek körében pedig csak 12 százalék.
A kutatás rámutat: hogy a munkaadók a céges rendezvényeken spórolnak a leginkább, ugyanis valamennyi cégméretet tekintve közel 50 százalékos volt a visszaesés ezen a területen az előző év végéhez képest. A legnagyobb, 53 százalákos csökkenés a 11-20 fős cégeknél volt tapasztalható.
A legtöbb megvonás a 10 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató cégeknél történt: 43 százalékkal csökkentették a munkába járás költségének térítését, 55 százalékkal az élet- és baleset-biztosítási hozzájárulást.
A cégtulajdon formája szerinti vizsgálat során kiderült, hogy az állami tulajdonú cégek esetében csökkent legnagyobb mértékben - 42 százalékkal - az élet-és balesetbiztosítások juttatásként adása. A hazai tulajdonú magáncégekben 39 százalék volt a csökkenés, a külföldi tulajdonú vállalatok esetében 20 százalék.
A fővárosi munkavállalók jobban jártak, mint az ország többi részén dolgozó kollégáik. A budapesti cégeknél voltak tavaly ugyanis a legkisebb mértékű juttatás-megvonások.
Somogy megyében 76 százalékkal, Pest megyében pedig 67 százalékkal kevesebben vehettek részt céges rendezvényeken, mint egy évvel korábban. Győr-Moson-Sopron megyében 60 százalék volt a csökkenés, Békés megyében pedig 58 százalék.
Több, mint felével csökkent azok aránya, akik ingyenes italellátáshoz jutottak Békés, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A jogszabályon felüli szabadság legjobban Borsod-Abaúj Zemplén megyében csökkent, 61 százalékkal. Ugyanez a juttatás Jász-Nagykun-Szolnok megyében 59 százalékkal, Pest megyében 57 százalékkal, Heves megyében 52 százalékkal csökkent, áll a Merces bérinformációs portál legfrissebb kutatásában.

A segédmunkások a legnagyobb vesztesek

A céges party luxus
A kutatás rámutat: hogy a munkaadók a céges rendezvényeken spórolnak a leginkább, ugyanis valamennyi cégméretet tekintve közel 50 százalékos volt a visszaesés ezen a területen az előző év végéhez képest. A legnagyobb, 53 százalákos csökkenés a 11-20 fős cégeknél volt tapasztalható.
A kis cégek spórolnak a leginkább
A legtöbb megvonás a 10 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató cégeknél történt: 43 százalékkal csökkentették a munkába járás költségének térítését, 55 százalékkal az élet- és baleset-biztosítási hozzájárulást.
A cégtulajdon formája szerinti vizsgálat során kiderült, hogy az állami tulajdonú cégek esetében csökkent legnagyobb mértékben - 42 százalékkal - az élet-és balesetbiztosítások juttatásként adása. A hazai tulajdonú magáncégekben 39 százalék volt a csökkenés, a külföldi tulajdonú vállalatok esetében 20 százalék.
Budapesten jó dolgozni?
A fővárosi munkavállalók jobban jártak, mint az ország többi részén dolgozó kollégáik. A budapesti cégeknél voltak tavaly ugyanis a legkisebb mértékű juttatás-megvonások.
Somogy megyében 76 százalékkal, Pest megyében pedig 67 százalékkal kevesebben vehettek részt céges rendezvényeken, mint egy évvel korábban. Győr-Moson-Sopron megyében 60 százalék volt a csökkenés, Békés megyében pedig 58 százalék.
Több, mint felével csökkent azok aránya, akik ingyenes italellátáshoz jutottak Békés, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A jogszabályon felüli szabadság legjobban Borsod-Abaúj Zemplén megyében csökkent, 61 százalékkal. Ugyanez a juttatás Jász-Nagykun-Szolnok megyében 59 százalékkal, Pest megyében 57 százalékkal, Heves megyében 52 százalékkal csökkent, áll a Merces bérinformációs portál legfrissebb kutatásában.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?