kapubanner for mobile

Diákmunkával a HR költségei is csökkennek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több előnye is van a diákmunkának: csökkenti a foglalkoztató a megfelelő munkaerő felkutatására szánt költségeit és kipróbálhatja a leendő munkaerőt anélkül, hogy azonnal állományba kellene vennie, állítja a P&Bert Management ügyvezetője.

images

Ideológiai vita feszül a munkaadók és a felsőoktatási intézmények között, az ellentétet a diákok sínylik meg. A munkaadók többnyire már gyakorlott, de még fiatal szakembereket keresnek, az egyetemek viszont nem tudják vállalni a konkrét munkára nevelést. A diákok pedig a két tábor között találhatják magukat, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.


Szakképzési gondok



Vajon feladata-e a felsőoktatási intézményeknek az életre nevelés? Megoldható-e ez a jelenlegi oktatási rendszerben? A vélemények megoszlanak, egy biztos, ha a rendszer meg is változik, az nem a közeljövőben lesz. A probléma ellenben most jelentkezik, tenni már most kellene, áll a sajtóanyagban.

Simon Balázs, a Fürge Diák iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs vezetője szerint az iskolaszövetkezet, illetve a diákmunka segíthet a kialakult helyzetben. "Fontos és nagy horderejű lépéseket kell megtenni ahhoz, hogy a szakképzés követni tudja a munkaerőpiac igényeit, hiszen láthatjuk, hogy sok-sok évet kell behozni. De az is nyilvánvaló, hogy nem várhatjuk el kizárólag az oktatástól hogy munkára tökéletesen kész, gyakorlattal rendelkező munkavállalókat bocsásson ki, akivel nincs más dolgunk, mint megkötni a munkaszerződést. Ez lehetetlen elvárás lenne az intézményekkel szemben."

Simon Balázs szerint az iskolaszövetkezet mint forma ebben a helyzetben tud segíteni, anélkül, hogy óriási változásokat kellene eszközölniük a cégeknek. Egy egyszerű, de annál hatásosabb megoldással élhetnek a munkaadók a diákok, illetve az őket kiközvetítő cégek jóvoltából.


A gyakornok megéri



A leendő fiatal szakembereinek felkutatása illetve megtalálásának anyagi vonzata magas, nem beszélve a ráfordított időről. Egy nagy létszámú HR osztály fenntartása pedig jelentősen megterheli bármely cég költségvetését. Amennyiben viszont egy cég úgy dönt, hogy gyakornoki munkára kipróbálja a diákmunkaerőt, ezzel több lovat is ülhet meg egyszerre.

Egyrészt a diákmunka mint lehetőség csökkenti a foglalkoztató a megfelelő munkaerő felkutatására szánt költségeit (toborzás, marketing és hirdetési költségek, előszűrés, esetleg kiválasztás, személyes találkozás). Másrészt a leendő foglalkoztató kipróbálhatja a leendő munkaerőt anélkül, hogy azonnal állományba kellene vennie. Vagyis a diákmunka alkalmazásának nagy előnye a későbbi főállású munkaerő állomány bővítésekor az előszűrés illetve a munka-kipróbálás is. A diákként történő foglalkoztatás ideje alatt a megbízóknak lehetőségük nyílik a jelöltek képességeinek munka közbeni felmérésére. Így a gyakorlat végeztével már mindenkinek lehetősége volt alaposan ki,- és megismerni a másikat, ami jelentősen megkönnyíti a választást, mindkét fél számára.

Fröhlich Péter, a P&Bert Management ügyvezetője, a Fürge Diák partnere szerint diákmunka nagy előnye, hogy csökkenti a HR költségeket, vagyis kevesebbet kell költeni a megfelelő szakember megtalálására, mivel pár hónapnyi tanítás, összecsiszolódás után, fiatal, lendületes munkaerőt nyerhetünk. "A diákok a cégek szakmai feladatköréhez közeli, vagy azzal megegyező tanulmányi területről is kiválasztásra kerülhetnek, a főiskola, egyetem végeztével akár az adott cég főállású munkaerő állományát is erősíthetik - mondja Fröhlich."
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek