Visszavonták az ÁNTSZ dolgozóinak cafeteria-keretét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzékely Tamás egészségügyi miniszter tévedésből 579 ezer forint éves cafeteriakeretet állapított meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat dolgozóinak - írja a Heti Válasz.
Még december 23-án jelent meg az a kormányrendelet, amely az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozó kormányhivatalokban dolgozók idei cafeteria juttatásairól szól. A miniszter ennek idei összegét a köztisztviselői illetményalap (38 500 Ft) öt és 25-szöröse között állapíthatja meg - olvasható a lapban.
A cikkből kiderül: Székely Tamás a szaktárcánál és az ÁNTSZ-nél fejenként egységesen 580 ezer forintos éves keretet, vagyis tizenötszörös szorzót állapított meg, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál pedig hat és félszereset.
Mint kiderült, az ÁNTSZ részéről számítási hiba történt, amit az országos tisztifőorvos januárban jelzett Székely Tamásnak. Falus Ferenc ugyanis, amikor javaslatát dolgozta ki, nemcsak az Országos Tisztiorvosi Hivatal, hanem az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat valamennyi dolgozója számára kérte a magas összeget. Így lettek volna olyan köztisztviselők, akik egy esztendő alatt négy-öt havi bérüknek megfelelő üdülési csekket vagy melegétkezési utalványt kaptak volna.
A februári bérrel együtt viszont nem kaptak semmit, mert a miniszter visszavonta a rendeletet, ám a Magyar Közlöny legfrissebb számában még nem szerepel a hiba javítása - áll a Heti Válasz cikkében.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?