kapubanner for mobile

Eddig 7 ferihegyi járatot törölt a Lufthansa

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Lufthansánál hajnalban kezdődött munkabeszüntetés miatt eddig hét ferihegyi járatot töröltek. Az érkező 13 járat közül négyet, az ugyancsak 13 induló közül pedig reggelig hármat törölt a légitársaság.

Szilágyi Károly, a Budapest Airport (BA) szóvivője elmondta, hogy az érintett járatok utasait a Lufthansa partner-légitársaságai segítségével elszállítja a célállomásokra.

Hozzátette, hogy az utasoknak kisebb-nagyobb késékre fel kell készülniük.

További információt a légitársaság képviselőitől kaphatnak a ferihegyi utasok, a járatok indulásáról pedig a www.bud.hu honlapon tájékozódhatnak.

A Lufthansa diszkont cégét, a Germanwings-et is érinti a munkabeszüntetés, de a társaság még pénteken azt közölte, hogy helyettesítő menetrenddel a járatok többségét elindítja.

A Budapest Airport honlapja szerint a két érkező és két induló Germanwings járat közül még egyet sem töröltek.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek