Újabb megszorítások jönnek Görögországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJeórjiosz Papandreu, a görög kormányfő arra figyelmeztetett, hogy Görögország az államcsődöt kockáztatja, ha nem hoz radikális pótlólagos intézkedéseket, hozzátéve, hogy országa "háborús" helyzetben van, írja az MTI-t idézve a Magyar Nemzet.
A kormány arra kényszerül, hogy minden görög hozzájárulását kérje, a közszolgálatban dolgozóktól pedig azt, hogy elégedjenek meg kevesebbel, jelentette be Jeórjiosz Papandreu.
Görögországban hatalmasra, GDP-arányosan 12,7 százalékra duzzadt az államháztartási hiány tavaly, amit három év alatt fokozatosan akarnak csökkenteni az Európai Unió által előírt 3 százalékra. A kormány korábban bejelentette, hogy a deficit leszorítása céljából egyebek között befagyasztja a havi 2 ezer euró feletti nyugdíjakat, a legújabb tervek szerint már az összes nyugdíjat befagyasztanák.
A dohányáruk, italok és az üzemanyag jövedéki adóját már jelentősen megemelték, az állami közszférában 10 százalékos fizetéscsökkentést terveznek, és bizonyos szakmákban megvonnák az eddigi adókedvezményeket. Szó van egyebek között az általános forgalmi adó mértékének növeléséről, a szociális juttatások szűkítéséről és a nyugdíjkorhatár emeléséről is.
Görögországnak szerdán kell pontosan ismertetnie további megszorító intézkedéseit.
MTI/Magyar Nemzet

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?