Honvédség: nincs sok változás a cafeteriában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNagyobb részt a tavalyi szinten maradnak a bérek és a juttatások a honvédségnél, így egyeztek meg ma a szakszervezetek a tárcával, adja hírül az MTI alapján a Magyar Rádió.
Megállapodás született a Honvédelmi Minisztérium és a honvédségi szakszervezetek között pénteken a hivatásos és szerződéses katonák, illetve a honvédségi köztisztviselők és közalkalmazottak 2010. évi illetményeiről és egyes béren kívüli juttatásairól; a juttatások többsége a tavalyi szinten marad - közölte a szaktárca az MTI-vel.
Az idei kereset-kiegészítés mértéke 340 ezer forint havi bruttó illetményhatárig bruttó 98 ezer forint, amit két egyenlő részletben fizetnek ki. A honvédségi közalkalmazottak idén is 2 százalékos keresetkiegészítést kapnak - tették hozzá.
A HM vállalja továbbá, hogy háromezer forinttal megemelik a meleg étkezési utalvány összegét, így havonta 6 ezer forint helyett 9 forintot kap a hivatásos és szerződéses, illetve a közalkalmazotti állomány. A közalkalmazottak idén egyszeri, 50 ezer forint összegű ruházati költségtérítést kapnak. A szerződéses legénységi állomány 20 ezer forint egyszeri ruházati költségtérítésben részesül.
MTI/Magyar Rádió

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?