Tömpe László, a LeanCenter alapítója
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTömpe László a LeanCenter alapítója, mely szervezet 2007 februárjában kezdte meg működését az AURUM Oktatási Központ színei alatt. A személyes érintettség okán létrehozott információs és kompetencia központ ma már országos gyűjtőhelye a lean szakma képviselőinek.
Az alapító elkötelezett lean gondolkodó, folyamatosan keresi az együttműködési lehetőségeket más kapcsolódó szakterületekkel és szervezetekkel, valamint felsőoktatási intézményekkel.
1991-ben érettségizett Pécsett, majd a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki karán diplomázott 1998-ban. Végzősként a Gépelemek Tanszéken demostrátorként dolgozott, oktatva az alsóbb éveseket. Egyetemi tanulmányai alatt előadásokat tartott több tantárgyból is, valamint a Magyar Tudományos Akadémián ismertette eredményeit a lőfegyverek fejlesztése terén végzett kutatásairól. Ez volt egyébként diplomaterve témája is, melyben hölgyek számára tervezett jól rejthető lőfegyvert (ez a terv egyébként országos második díjat nyert egy fejlesztési pályázaton). Phd tanulmányait szintén a Miskolci Egyetemen kezdte meg a diploma megszerzését követően.
Frissdiplomásként egy japán vállalat technológusa, majd főmérnöke lett. Több alkalommal járt üzleti utakon ekkor a Távol-Keleten, Kínában, Malaysiában, Szingapúrban. Pár évvel később egy amerikai tulajdonú elektronikai vállalatnál dolgozott a gyár beindításán, új termelősorok áttelepítésében és NPI tevékenységekben vett részt. 2002-től az autóiparba került, ahol mérnökség-vezetőként a teljes vállalat technológiai, karbantartási és az új gyártások lean folyamatfejlesztési tevékenységéért felelt.
Pályája során több alkalommal is részt vett zöldmezős beruházások beindításában és új technológiák telepítésében. Két gyár lean és TPM rendszerének kialakítását, a hosszú távú lean stratégia kidolgozását és az ezzel kapcsolatos célok eléréséért folytatott "kemény harcot" tekinti eddigi legnagyobb kihívásnak pályája során. Utolsó vezetői beosztásában szembesült a lean bevezetés "sötét oldalával", azokkal a nehezen leküzdhető emberi buktatókkal, melyek aztán a lean kompetencia központ megalapítására ösztönözték.
2007-ben alapította meg a LeanCenter-t, azzal a céllal, hogy a lean téma iránt érdeklődő szakemberek számára aktualitásokat nyújtson, hiszen ő maga is szembesült korábban azzal, hogy elég hiányosak a magyar források. A tagok tábora azóta napról napra gyarapodott, ma több ezer regisztrált lean gondolkodóval állnak kapcsolatban idehaza.
Az információs központ komplex LEAN HR szolgáltatóvá nőtte ki magát, melynek portfoliója egyaránt tartalmazza a speciális fejvadász tevékenységet, az interim menedzsment szolgáltatást, képzést és tanácsadást is.
A hazai egyetemekkel való együttműködést jelzi, hogy az úgynevezett Lean Est fórumok egyre több intézményben válnak elérhetővé, a résztvevők nagy megelégedésére. Ezen rendezvények nem ritkán 200 fő körüli közönséget vonzanak ma már, és neves előadók tapasztalatai, valamint ipari példák alapján mutatják be a lean menedzsment világát a látogatóknak.
László a LeanCenter alapítójaként az üzleti folyamatokat irányítja, felel az új partnerek irányába történő szolgáltatások igény szerinti teljesítéséért továbbá a képzéscentrum szakmai vezetője. Az elmúlt három évben számos előadást tartott szakmai fórumokon és kihelyezve új partnereknél, több szakmai cikke, publikációja is megjelent már lean management témában. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság lean tagozatának tiszteletbeli tagja.
Az alapító személyes célja, hogy a lean management ismeretek ezentúl ne csak a gyártásban, termelésben, szolgáltatásban közvetlen dolgozók számára, hanem a közvetett kiszolgáló funkciók, mint például a személyügy vagy pénzügy területén dolgozók számára is elérhetők legyenek. A HR és a felső vezetés kiemelt szerepe egy lean vállalati kultúra kialakításában kétségbevonhatatlan éppen ezért főként ezen két célpiacot kívánja támogatni cége értékteremtő megoldásaival.
Tömpe László mottója: "Azért dolgozunk, hogy a környezetünknek értéket teremtsünk, ezért elhatárolódunk minden olyan veszteségtől, ami akadályozhat minket abban, hogy a folyamatos fejlesztés mezejére lépve egymás hosszú távú stratégiai céljait szolgáljuk."
Tanulmányok:

Szakmai tapasztalatok:

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?