Béremelkedést, adómentes cafeteriát ígér Mesterházy
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMesterházy Attila szerint a bruttó keresetek mintegy 20 százalékkal emelkedhetnek a következő négy év átlagában.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, az MTI-hez hétfőn eljutatott közleményében a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével (VDSZ) folytatott megbeszélését ismertetve hangsúlyozza, hogy a szocialista párt továbbra is fontosnak tartja a munka becsületének visszaállítását, valamint a tényleges állami szerepvállalást a munkahelyteremtésben.
Mesterházy Attila szerint ennek érdekében tovább csökkentenék a személyi jövedelmek adóterhelését, így a reálkeresetek évente 2,5-3 százalékkal növekedhetnek, ami négy év alatt 12 százalék körüli reálbér-emelkedésre adhat lehetőséget a termelékenység javulásával arányosan.
A kormánypárti jelölt kiemeli, hogy a gazdasági válság elmúltával kiszélesítenék a cafeteria lehetőségeit. A melegétkezési jegyek, havi 12 ezer forintig ismét adómentességet kapnának 2011. január 1-jétől, amikortól éves szinten az üdülési csekkek is adómentességet élvezhetnének a mindenkori minimálbér értékéig - fejti ki Mesterházy Attila.
A szocialista politikus hozzáteszi: az MSZP a munkavállalókat terhelő elvonásokat is tovább kívánja csökkenteni. A szocialisták ennek érdekében négy év alatt összesen 4 százalékkal csökkentenék a munkavállalók járulékterhét.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?