Orangeways: kirúgták a szakszervezeti vezetőt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElbocsátották az Orangeways Zrt.-től csütörtökön a DÁM Autóbuszvezetők Független Szakszervezetének elnökét - közölte három dél-dunántúli közlekedési szakszervezet koordinációs tanácsának vezetője az MTI-vel.
Dobi István tájékoztatása szerint Dávid György munkaviszonyát rendkívüli felmondással szüntette meg a munkáltató, az indoklás szerint azért, mert a KRESZ előírásait súlyosan megsértve okozott kárt.
A konkrét esetről úgy tájékoztatott: az autóbusz-vezetőként dolgozó szakszervezeti vezető egy díjfizetős útszakaszon úgy közlekedett, hogy az autóbuszra nem fizetett úthasználati díjat, ezért a cégre 60.000 ezer forintos büntetést szabott ki az út üzemeltetője. Dávid György az MTI-nek megerősítette a történteket, és közölte: jogszerűtlennek tartja a felmondást, és munkaügyi bírósághoz fordul.
Dobi István megjegyezte: szerintük a fenti esemény figyelmetlenségből adódhatott, bármikor előfordulhat autóbusz-vezetőkkel, és ez nem adhat okot a rendkívüli felmondásra. A koordinációs tanács elnöke közleményében azt írta, hogy a felmondás "kísértetiesen egybeesik" azzal, hogy március 20-án megalakult a Dél-dunántúli Régió Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Koordinációs Tanácsa, amelynek tagja az Orangeways-nél működő DÁM szakszervezet is.
Dobi István elmondta: a szervezet megalakulása után felhívták a figyelmet arra, hogy az Orangeways-nél a munkáltató és a munkavállalók között nincs rendezett munkaügyi kapcsolat. Leszögezte: a munkáltató jelenlegi lépése tovább mérgesíti a helyzetet, egyben felhívta az Orangeways vezetését, hogy Dávid György munkaviszonyának megszüntetését azonnali hatállyal vonja vissza.
A Dél-Dunántúli Régió Autóbusz-közlekedési Szakszervezet Koordinációs Tanácsát a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, az ADU Baranya Megyei Független Szakszervezete és a DÁM Autóbuszvezetők Független Szakszervezete hozta létre, amelyek közlésük szerint együttesen 805 főt képviselnek.
A szakszervezetek szerint a Gemenc Volánból "kiszervezett" és alvállalkozónál foglalkoztatott munkavállalók jövedelmi helyzete romlott, juttatásaik kifizetése sokszor késik.
Az MTI csütörtökön megkereste Kedves Ferencet, az Orangeways Zrt. igazgatósági tagját, aki egyelőre nem reagált a szakszervezetek felvetésére.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?