Megváltozott munkaképességűek: túlkínálat után túlkereslet
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBizalmatlanságról, kapkodásról de sikerekről és meglepően kedvező tapasztalatokról is beszámoltak a résztvevők azon a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának gyakorlati kérdéseit tárgyaló konferencián, amelyet a Work Force személyzeti tanácsadó szervezett, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Work Force személyzeti tanácsadó azért szervezte meg ezt a konferenciát, hogy az állami, civil és nyílt munkaerő-piaci szereplők összevethessék első tapasztalataikat a megemelkedett rehabilitációs járulék nyomán történt változásokról.
2010-től több mint ötszörösére, a tavalyi 177 600 Ft/20 fő/év összegről 964 500 Ft/20 fő/évre nőtt a rehabilitációs járulék, amit azoknak a cégeknek kell befizetniük, akik legalább 20 főt foglalkoztatnak, és létszámuk 5 százalékában nem alkalmaznak úgynevezett megváltozott munkaképességűt. A változás közel 60 000 munkavállalót és mintegy 23 000 céget érintett Magyarországon, de a téma fontosságát az is jól mutatja, hogy az Európai Unióban 26 millió ember, hazánkban pedig a népesség közel hat százaléka él valamilyen fogyatékossággal.
A konferencián kiderült, hogy a munkaadók ingerküszöbét elérte a járulékemelés, és hirtelen megnövekedett az érdeklődés a megváltozott munkaképességűek iránt. Angliában és az USA-ban bértámogatás és egyéb járulékkedvezmények nélkül is alkalmaznak megváltozott munkaképességűeket, mert megfelelő felkészítés után teljes értékű munkaerőt jelenthetnek, így alkalmazásuk száz százalékban megtérül. Magyarországon ezt a szemléletet még mindig a kölcsönös bizalmatlanság és az előítéletek akadályozzák: a munkavállaló nem szívesen beszél fogyatékosságairól, míg a munkaadók gyanakodva néznek egy értelmi fogyatékosra vagy egy autistára.
Egy civil szervezet szerint sokan meglepődnek, amikor egy diplomások végezte munkakörben utóbb egy értelmi fogyatékost látnak, pedig az alkalmazásuk során rendszeresen kiderül, hogy a cégek ma is mennyi aránytalanul egyszerű munkát végeztetnek képzett munkatársakkal. Ugyanakkor a civilek tartanak a nyílt munkaerőpiac hirtelen megnövekedett érdeklődésétől, mert álláspontjuk szerint nincsen elég képzett támogató, aki képes lenne a megváltozott munkaképességűek és a munkaadók, valamint a leendő munkatársak képzésére.
"Cégünk hétéves munkaerő-piaci tapasztalatát ötvözzük a civilek évtizedes gyakorlatával, tulajdonképpen ez a programunk, a Palládium Program lényege: komplex szervezetfejlesztés, speciális adatbázis, mentorhálózat, és folyamatos tanácsadás segítségével a megváltozott munkaképességűek hosszú távon sikeres foglalkoztatása." - mondta Oplaznik Gabriella, a Work Force Személyzeti Tanácsadó Kft. rehabilitációs üzletágvezetője.
A szakember hozzáfűzte: a program során először felmérik az adott vállalkozás és a környezet valamennyi lehetőségét, hogy mennyiben van reális lehetőség ennek a speciális célcsoportnak az alkalmazására, majd cégre szabott egyéni megvalósítási tervet dolgoznak ki. Ennek kivitelezésére a szervezet garanciát is vállal.
A megváltozott munkaképesség sokaknak még ma is egyet jelent a rokkantakkal, miközben a súlyos cukorbetegek, az asztmások, vagy éppen a szívproblémákkal rendelkezők egy része is ebbe a kategóriába tartozik. A fejlett országokban a megváltozott munkaképességűek 30-40 százaléka dolgozik, míg Magyarországon ez az érték jóval 10 százalék alatt van, ezért a programban való közreműködés során a Work Force nyitott minden, magát érintve érző cilvil szervezet és elhivatott foglalkoztató részvételére, írják közleményükben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?