kapubanner for mobile

A Munkástanácsok a cafetéria felülvizsgálatát kérik Matolcsytól

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A béren kívüli juttatások felülvizsgálatát kéri az új kormány leendő nemzetgazdasági miniszterétől a Volán-társaságoknál a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ); levelüket hétfőn jutatták el a Matolcsy Györgyhöz - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.

A munkástanács a meleg- és hidegkonyhai étkezési utalványok összevonását és adóterhének megszüntetését javasolja, továbbá kéri, hogy töröljék el a háromszori kisösszegű ajándékutalvány több mint 90 százalékos, valamint az üdülési csekk 25 százalékos adótartalmát.

Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke rámutatott: a szuperbruttósítás és a hozzá kapcsolódó OÉT bérmegállapodás miatt csökkent a bérből és fizetésből élők jövedelme. A negatív hatásokat részben kompenzálná a béren kívüli természetbeni juttatások (cafetéria elemek) rendszerének módosítása, ezért azt kérik a leendő gazdasági minisztertől, hogy ennek megtárgyalását az Országgyűlés mielőbb tűzze napirendre.

Horváth László az MTI-nek elmondta; a szakszervezeti szövetség kezdeményezi a Volán-társaságcsoportban a 2009-ben megkötött kétéves bérmegállapodás idei évre szóló fejezetének újratárgyalását is.

A szövetség a szaktárca közreműködésével folytatná a tárgyalásokat a tulajdonossal (MNV Zrt.) és a munkaadói szövetséggel. Jövedelemigényük a korábbi álláspontjukhoz hasonlóan - az inflációt - amelyet közleményükben 3,9 százalékra tesznek - meghaladó 1 százalékos bérfejlesztés.

A KMSZ idén februárban szakította meg a bértárgyalásokat, miután a munkaadó és a szakszervezetek álláspontja a több hónapon át húzódó tárgyalássorozat alatt sem közeledett egymáshoz. Ekkor közleményükben azt jelezték, hogy a parlamenti választások után kívánják folytatni a bértárgyalásokat.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek