Leváltják a honvédség vezetőit
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLeváltja a Honvédelmi Minisztérium új vezetése a Magyar Honvédség vezérkari főnökét és a katonai elhárítás főigazgatóját - tudta meg a Magyar Nemzet.
Tömböl László vezérkari főnök helyét a lap információi szerint Benkő Tibor altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka veheti át a jövőben, Kovácsics Ferenc altábornagytól, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgatójától pedig Domján László dandártábornok, az ÖHP eddigi törzsfőnökhelyettese veheti át hivatalát.
A Magyar Nemzet úgy tudja, távoznia kell a vezetők helyetteseinek is. Hazuga Károly vezérőrnagyot, a vezérkari főnök helyettesét szintén leváltják, ahogyan Hamar Ferenc vezérőrnagynak, a KBH-főigazgató általános helyettesének is távoznia kell posztjáról.
A Magyar Nemzet úgy tudja, távoznia kell a vezetők helyetteseinek is. Hazuga Károly vezérőrnagyot, a vezérkari főnök helyettesét szintén leváltják, ahogyan Hamar Ferenc vezérőrnagynak, a KBH-főigazgató általános helyettesének is távoznia kell posztjáról.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?