kapubanner for mobile

Negyvenegy államtitkárt neveztek ki eddig

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Negyvenegy államtitkárt nevezett ki tegnap Sólyom László köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő javaslatára. A lista nem végleges, a Külügyminisztérium államtitkára lesz még Győri Enikő, illetve a Miniszterelnökség államtitkára, Varga Mihály Brüsszelben tartózkodott, így a beiktatásukra később kerül sor.

A korábbi kormányzati struktúrától jelentősen különbözik a mostani. Az egyik legfontosabb az, hogy újra vannak közigazgatási államtitkárok, akik elsősorban a tárcák működtetéséért, a napi munkáért felelősek. A másik változás, hogy sokkal több "egyéb" államtitkár dolgozik majd a Fidesz-KDNP-kormányban. Ennek az az elsődleges oka, hogy kevesebb a minisztérium, így a korábban önálló tárcák irányította területek egy-egy államtitkárhoz tartoznak majd.

Elvileg a nem közigazgatási államtitkárok között nincs különbség, annyiban mégis lesz, hogy tárcánként egy-egy politikus az egész minisztérium működését felügyeli politikailag, a többiek ágazatokért lesznek felelősek. A kisebb tárcáknál - belügy, honvédelem, külügy - csak egy-két államtitkár lesz majd, különösebb területi felosztás nélkül.

Világgazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek