kapubanner for mobile

Átértékelődött a cafeteria és vele a Sodexo

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az egész üzletágat érintő változást követően a Sodexo is megújul, amely egyaránt érinti a vállalat külső megjelenését és szolgáltatási palettáját, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

2010-ben nagymértékben megváltozott a béren kívüli juttatások piaca egyrészről a kirótt adóteher, másrészről pedig a gazdasági válság eredményeképpen. A béren kívüli juttatásokat az adott ország jogi környezete határozza meg, így ez a jelenség egyes országokban különböző mértékű, azonban nemzetközi tendenciának tekinthető. A változó piaci környezetre reagálva a Sodexo mind a 80 országban, ahol jelenleg is működik, új nevet vezet be, és újrapozícionálja a márkát. Az új név: Sodexo Motivációs Rendszerek.

"Véleményünk szerint az alkalmazottak motivációja kulcsfontosságú a cégek teljesítménye szempontjából. Az új név jobban illeszkedik a szektorunkban végbemenő változásokhoz és közelebb áll cégünk küldetéséhez. Tükrözi jövőbeli terveinket, fejlesztési stratégiánkat." - mondta el Bessenyey Bálint a Sodexo Motivációs Rendszerek divíziójának ügyvezető igazgatója.

A Sodexo Csoport továbbra is két tevékenységi körben működik: Helyszíni Szolgáltatások (korábban: Sodexo Étkeztetés és Facilities menedzsment), valamint Motivációs Rendszerek (korábban: Sodexo Pass).


Béren kívüli juttatások helyzete Magyarországon



Az elmúlt egy évben Magyarországon a béren kívüli juttatások tárháza az adóztatás miatt leszűkült. Jelenleg a béren kívüli juttatások három kategóriába sorolhatók: adómentes, kedvezményes adózású és normál adózású elemek. A Sodexo felmérése szerint ma a legkedveltebb juttatási forma a melegétel utalvány, amelyből az idei évben kétszer nagyobb értékben rendeltek a munkáltatók, mint a tavalyi év azonos időszakában. A 100 fő feletti cégek 44 százaléka cafeteria rendszerben biztosítja alkalmazottai számára a juttatásokat, és az átlag cafeteria keret 242 000 forintban állapítható meg. A cafeteria kereten belül legfőképp a melegétel utalványt választják a dolgozók, melynek maximálisan választható kerete 18 000 forint.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek