Nyelvvizsga nélkül nincs diploma
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVan olyan felsőoktatási intézmény, ahol a záróvizsgázó hallgatók csaknem kétharmadának az egyetemen marad a végzettséget igazoló oklevele. Mindez azért, mert nincs nyelvvizsgájuk - írja a Magyar Hírlap.
Egy elemzésből az is kiderül, hogy egyre több felsőoktatásba jelentkező rendelkezik már nyelvvizsgával, az egyetemi évek alatt azonban háttérbe szorul az idegen nyelv fejlesztése.
Nem kedvezett a helyzetnek a diploma elévülésének eltörléséről rendelkező hét évvel ezelőtti jogszabály sem.
Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke úgy véli, az idegen nyelv ismeretére a középiskolában kell szert tenni, a felsőoktatás a szakmai nyelv kiművelésének színtere kell, hogy legyen. Mint mondta, több szempontból a szigorítást, vagyis a diploma elévülésének visszaállítását tartaná helyesnek.
Magyar Hírlap

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?