kapubanner for mobile

Fellendül az üzleti szolgáltató szektor az Orbán-csomag miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány tervezett intézkedéseinek egyértelműen pozitív hatásuk lesz az üzleti szolgáltató szektorra - közölte Suhajda Attila, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) elnöke közleményben csütörtökön az MTI-vel.

A mintegy 40 ezer alkalmazottat foglalkoztató, 80 vállalatot összefogó szervezet elnök szerint a személyi jövedelemadó és a társasági adó jelentős csökkentése régiós összehasonlításban ismét versenyképessé teszi az ágazatot.

Az elnök emlékeztet arra, hogy a szolgáltatóipari szektor döntően magasan képzett munkaerőt foglalkoztat az átlagnál magasabb fizetésekkel. Amennyiben az intézkedéseket a tervek szerint sikerül megvalósítani, a szektorban foglalkoztatottak száma várhatóan növekedni fog.

A szolgáltató vállalatok költségszerkezetében meghatározó jelentőséggel bírnak a munkaerőköltségek - hangsúlyozza a HOA közleménye. Magyarországon a munkavállaló részére nettó bérként kifizetett összeg a munkáltató teljes bér és járulék-ráfordításainak még 40 százalékát sem éri el. Ezzel szemben szomszédos országokban, például Szlovákiában, Romániában a munkavállaló a munkáltatói összköltsége 55-60 százalékát kapja kézhez.

További növekedési lehetőség a járulékcsökkentés, hiszen az aránytalanul nagy munkaerőköltségek leginkább azokat a szektorokat sújtják, ahol a legjelentősebb értékteremtő az emberi tudás, nem pedig a holt tőke, a gyártó gépek, vagy a felhasznált nyersanyagok.

Felhívja a figyelmet arra, hogy egyre növekvő számban hazai kis- és középvállalkozások is végeznek üzleti szolgáltatásokat, nem csak a nagy globális szolgáltató központok.

Az ágazat érdekképviseletét ellátó HOA kész a kormányzati szervekkel való párbeszédre, a szektor fejlődését nehezítő jogszabályi problémák feltárására - áll a közleményben.

A HOA szerint az akcióterv bejelentése "...a 24. órában érkezett, mert Magyarország az elmúlt öt évben az előkelő 10.-ről a 35. helyre csúszott vissza a befektetői ranglistán, jóllehet még így is folyamatosan nőtt az üzleti szolgáltató szektor hazánkban".
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek