Kiszervezéssel csökkentette költségeit a Linde
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Linde Gáz Magyarország két partnerével együtt a költségek csökkentése érdekében úgy döntött, hogy beléptető- és munkaidő-nyilvántartó rendszert vezet be, a bérügyviteli feladatok ellátását pedig külső szolgáltatóra bízza.
A Linde Gáz Magyarországnál az elmúlt évek töretlen fejlődése és a folyamatos terjeszkedés természetszerűen vonta maga után a nem alaptevékenységhez kapcsolódó feladatok fejlesztését is. Az SAP HR moduljának bevezetése után egyre sürgetőbbé vált, hogy a bérügyvitel és a munkaidő-nyilvántartás komplett szolgáltatásként jelenjen meg a vállalatnál, mivel a korábban használt rendszer az SAP-val nem volt szinkronizálható.
"A NEXON kiválasztásában döntő szerepet játszott az interfészek területén szerzett tapasztalata, a közelben lévő regionális iroda és az előnyös árajánlat mellé társuló kitűnő referenciák" - összegezte a döntés okait Gazdag András, a Linde humán erőforrás vezetője. A projekt nagyságát mutatja, hogy a 2009-ben 35 milliárdos forgalmat bonyolító vállalat öt telephelyén összesen 550 alkalmazottat foglalkoztat.
A számok nem hazudnak
A nexONTIME beléptető és munkaidő-nyilvántartó rendszer bevezetése során a vállalat az addigi száz százalékban papír alapú dokumentációját cserélte egy meglehetősen szigorú keretek közé szorított regisztrációs rendszerre. A döntést az eredmények is igazolják, hiszen az egységes beléptető- és munkaidő-nyilvántartó rendszer bevezetését követően a túlóraköltségekben azonnali és egyértelmű csökkenés jelentkezett.
A nexONSOURCE outsourcing szolgáltatás bevezetése a Linde számára azt jelentette, hogy a bérügyviteli folyamatokkal kapcsolatos adminisztrációból csupán a munkaidőadatok exportálása, valamint a megkapott utalási fájlokkal történő munka maradt házon belül, a köztes folyamatot - a dolgozók teljes körű bérszámfejtését - a NEXON végzi. Ezért is volt meghatározó a döntés során, hogy a NEXON a szerződésben teljes mértékig felelősséget és garanciát vállal a cég bérügyviteli folyamataiért. A kiszervezésnek köszönhetően a Lindénél a bérügyvitellel kapcsolatos feladatok ellátása mind a költségek, mind az idő szempontjából hatékonyabbá vált.
'Úgy gondolom, a projektet minden oldalról sikeresnek értékelhetjük. Mind szakmailag, mind költségoldalról teljes mértékben azt kaptuk a NEXON-tól, amit vártunk" - értékelte az együttműködést Gazdag András.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?