Összevonják a közmédiumokat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány szándékai szerint a jövőben egy közalapítvány égisze alatt működne a Magyar Televízió (MTV), a Duna Televízió, a Magyar Rádió (MR) és a Magyar Távirati Iroda (MTI) - ismerteti az öt előterjesztést tartalmazó fideszes médiacsomagot a Napi Gazdaság.
Az elképzelés szerint a Magyar Televízió Közalapítvány átalakításával létrehoznák a Közszolgálati Közalapítványt, és ezzel együtt megszűnne az MR-t, a Duna Televíziót és az MTI-t működtető közalapítvány - ezek jogutódja lenne az új intézmény.
A megszűnő közalapítványok feladatait és teljes vagyonukat, ideértve a megszűnő közalapítványok tulajdonában lévő részvénytársaságokat, a Közszolgálati Közalapítvány venné át. Eközben a zrt.-k nonprofit rt.-vé alakulnának át - írja a Napi Gazdaság.
A tervezetből nem derül ki, hogy az egyes intézmények milyen önállóságot élveznek a későbbiekben, de az egyértelmű, hogy a közalapítvány gyakorolja az alapítói és a részvényesi jogokat.
A kormány a tervezet szerint összevonja a média- és a hírközlési hatóságot is, amelynek élére várhatóan Szalai Annamária, az ORTT Fidesz által delegált tagja kerülhet - olvasható a Napi Gazdaságban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?