kapubanner for mobile

A távmunka legfőbb eredménye: megspórolható az ingázás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A távmunka bevezetésének legfőbb eredménye az ingázásból eredő veszteség minimalizálása - derül ki a Bellresearch kutató cég hazai vállalkozások körében végzett felméréséből, amelyet a Világgazdaság közöl. Emellett ahol bevezették, ott javult a munkavégzés hatékonysága is. Sok azonban a kétkedő vélemény is.

A kutatás megállapítja, hogy a távmunkát alkalmazó hazai cégek több mint fele már legalább négy éve alkalmazza ezt a munkavégzési formát. Ezen belül is Magyarországon a nagyvállalatok jártak élen a távmunka korai bevezetésében: köztük alig 3 százalék azoknak az aránya, akik csak az utóbbi egy-két évben vezették be ezt az alternatív munkavégzési formát. A közép- és kisvállalatok némi fáziskéséssel követik őket, körükben ugyanez az arány 30, illetve 23 százalék.


A kétkedők érvei



A kutatás szerint a legtöbb hazai cég egyelőre azért idegenkedik a távmunkától, mert úgy gondolja, hogy a vállalatnál folyó tevékenység jellege, az eszközök és információk rendelkezésre állása ezt nem teszi lehetővé, vagy egyszerűen magát a vállalati kultúrát nem tartja alkalmasnak a bevezetésre. Minden negyedik cégnél pedig emellett úgy vélik, hogy náluk a közvetlen, személyes kommunikáció gyakorlatilag nélkülözhetetlen.


Amiért hasznos



A legfőbb eredmény az ingázásból eredő veszteség minimalizálása volt. Bár a munkavállalói elégedettség növekedése összességében csak sokadlagos szempont volt, mégis, ahol ezt kitűzték, nagy arányban sikerült elérni. A jövő perspektívái szempontjából kiemelkedő, hogy átlagosan háromból két cégnél egyértelműen a munkavégzés hatékonyságának és minőségének javulásáról számoltak be. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a költségek csökkentése is minden második esetben megvalósult, úgy komoly és stabil érveket kapunk a távmunka bevezetéséhez.

monster.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek