kapubanner for mobile

Minimálbér: meg lehet-e élni hatvanezer forintból?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Havi tizenötezer forinttal kisebb a jelenleg érvényes minimálbér nettója a KSH által 2009-re számolt létminimumnál. A Napi Gazdaság által megkérdezettek szerint emelés nem várható.

A minimálbér nettó összege jelenleg mintegy hatvanazer forint körül van, míg a létminimum 2009-es adatok szerint - egyfős háztartást alapul véve - 75 ezer forint volt havonta.

Hódi Zoltán, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) bérpolitikai ügyvivője elmondta, a szakszervezetek régóta arra törekszenek, hogy a nettó minimálbér érje el a létminimumot, de tekintettel kell lenni a foglalkoztatottságra és a versenyképességre is, hiszen van, ahol nem tudnák kigazdálkodni az emelést.

Hasonlóan érveltek a munkaadók és a kormányzat is. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke szerint egy túlfeszített minimálbér-emelés mindig azzal a kettős kockázattal is jár, hogy elbocsátásokat eredményez, illetve elősegíti a feketefoglalkoztatás térnyerését.
Az emelés további mellékhatása, hogy azoknál a cégeknél, ahol sok a minimálbéres, esetleg nem marad forrás a kvalifikáltabb dolgozók fizetésének növelésére.

A VOSZ elnöke úgy véli, hogy bár jogos a lét- és a bérminimum közötti eltérés okainak boncolgatása, nem hiszi, hogy a vállalkozásoknak kellene megoldania egy társadalompolitikai problémát. A szakszervezetek azonban úgy látják, hogy a kelet-közép-európai országokban a tőke egyszerűen nem hajlandó többet fizetni a munkaerőért.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek