Munka nélkül vannak a Zala megyei pályakezdők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTizenkét százalék alá mérséklődött a munkanélküliek száma Zala megyében; a júniusban regisztrált 16 ezernél is több álláskereső közel hat százaléka pályakezdő - tájékoztatott Rubi János, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének osztályvezetője.
Az elmúlt öt évben a nyár első hónapjában átlagosan 2-6 százalékkal csökkent a munkanélküliség a megyében, míg az idén a csökkenés nem érte el az egy százalékot sem. Ugyanakkor a két megelőző hónapban a korábbi éveknél nagyobb mértékű csökkenés volt jellemző. Egy évvel korábban a regisztrált álláskeresők száma még meghaladta a 18200-at, idén januárban pedig első alkalommal emelkedett 20 ezer fölé a létszám. Az elmúlt három hónapban azonban már folyamatosan csökkenés volt tapasztalható; júniusban mintegy 100-zal kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván, mint májusban.
A legkedvezőbb változás a szezonális munkák miatt Keszthelyen volt tapasztalható, de csökkent a munkanélküliség Zalaegerszeg és Lenti térségében is. Zalaszentgróton nem történt jelentős változás, míg Nagykanizsán és Letenyén közel másfélszázzal emelkedett az álláskeresők száma.
A júniusban regisztrált közel 2 ezer munkanélküli 25 százaléka korábban a feldolgozóiparban, 10 százaléka pedig a kereskedelem és a vendéglátás területén dolgozott, és 9 százalékra tehető azoknak a száma, akiket az év elején indított és azóta már befejeződött közmunka programban foglalkoztattak.
Május óta közel ötszörösére növekedett a pályakezdő álláskeresők száma. A pályakezdők - legtöbben eladói és vas- és fémipari állásban szeretnének elhelyezkedni - négyötödük szakmunkásképzőt vagy középiskolát végezett. Diplomával rendelkezők közül csak néhányan regisztráltatták magukat.
A nyár első hónapjában a munkanélküliek közül közel 1.250 tudott elhelyezkedni, 85-en képzési programokon vesznek részt, 600-an pedig az együttműködés hiánya miatt kerültek ki a regisztrációs rendszerből.
A betöltetlen álláshelyek száma júniusban meghaladta a 2,7 ezret. Május óta Zalaegerszeg térségében közel 600-zal több, Nagykanizsán pedig 250-nel lett kevesebb a munkalehetőség. A legnagyobb számban a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban, az ingatlanügyek és a gazdasági szolgáltatás területén tudnak munkát ajánlani.
A féléves adatok azt mutatják, hogy az idén az év első felében közel ezer fővel, mintegy 4 százalékkal több volt a nyilvántartott munkanélküli, mint egy évvel korábban. A csaknem 29 ezer álláskereső közül idén 10,5 ezren tudtak elhelyezkedni, míg a tavalyi év azonos időszakában mindössze 7 ezren találtak munkát.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?