Borsik: Vonuljon ki a kormány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványból
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVonuljon ki a kormány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványból (MNÜA) ahelyett, hogy kurátora jogosítványát visszavonva megbénítaná a szervezet működését - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az MTI-nek.
Borsik János emlékeztetett: az Országgyűlés elé T581-es számon benyújtott törvényjavaslat 144. szakasza azt tartalmazza, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt meg akarják szüntetni, illetve nonprofit gazdasági társasággá kívánja szervezni a kormány.
Ezt az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elutasítja. Mégpedig azért - fejtette ki Borsik János -, mert az intézmény az elmúlt években felfutott, 2,3 milliárd forintos kezdő forgalom után most már 50 milliárd feletti a forgalma. Nagyon sokan veszik igénybe az üdülési csekket, több ezer - ha nem tízezer - kiszolgálóhellyel köt szerződést a szervezet. Amellett, hogy a munkáltatók megveszik az üdülési csekket, az alapítvány tudja segíteni a rászorulókat is (időseket, fogyatékosokat, ipari tanulókat, stb.).
Az autonómok úgy gondolják, hogy ennek az intézménynek változatlanul és sikeresen kellene tovább működnie - húzta alá Borsik János. Amennyiben a kormány a jogszabály-javaslatból érzékelhető fenyegetést beváltja, az azt jelenti, hogy megpróbál "rányúlni" az alapítók - az országos szakszervezeti szövetségek - által bevitt vagyonra - magyarázta az autonómok elnöke.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének ugyanakkor van egy más javaslata - hívta fel a figyelmet Borsik János. Mégpedig az, hogy miután az alapítvány társadalmi szolgálatot végez, illetve ilyen sikeres, igazán ráfér a tiszta társadalmi irányítás. Tehát azt javasoljuk, hogy a kormány vonuljon ki a kuratóriumból, hiszen az alapítvány a szakszervezetek vagyonából jött létre. Ne kísérletezzen azzal, hogy visszavonja a kormány a saját kurátorának a jogosítványát, illetve a státuszát megszünteti, és gyakorlatilag megbénítja a kuratóriumot. Ez munkavállaló-, család- és társadalomellenes lépés lenne a kormány részéről - fogalmazott Borsik János.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?