kapubanner for mobile

Eltörölték a köztisztviselői teljesítményértékelést

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány előzetes bejelentés nélkül megszüntette a teljesítményértékelést a köztisztviselői körben - közölte az Index még pénteken. Ez azt jelenti, hogy év végi értékelés hiányában idén senki sem kaphat jutalmat. A Szetey Gábor nevéhez kötödő TÉR-t még 2007-ben vezették be a közszférában.

Még június 30-án jelent meg az a Magyar Közlöny, amelyben közzétették a kormány rendeletét az "egyes közszolgálati jogviszonnyal összefüggő kormányrendeletek módosításáról". A szabályozás hatályon kívül helyező rendelkezései közé, egy paragrafus egyetlen pontjába helyezték azt, hogy megszűnik az a 2006-os kormányrendelet, amely a teljesítményértékelési rendszerről szólt - olvasható a portálon.

A teljesítményértékelési rendszer eltörléséről - mint írták - nem találtak semmiféle kormányzati tájékoztatást. Így hivatalosan azt sem lehet tudni, mi is indokolta a 2007-ben bevezetett, Szetey Gábor nevéhez köthető rendszer megszüntetését, "csak sejteni lehet az okot: a takarékoskodás".

A teljesítményértékelési rendszer úgy működött, hogy az év elején minden egyes köztisztviselő elé - vele közösen meghatározva - a felettese kitűzött valamilyen számszerűsíthető, munkavégzését mérő célt, majd az év végén ezt vetették össze a produktumával. Ennek alapján osztotta szét az éves jutalomkeretet az intézmény vezetője a köztisztviselő dolgozók között, de úgy, hogy a jutalmazottak megoszlása a normális eloszlást kellett hogy kövesse - olvasható az Indexen.

Mint írták, azzal, hogy most eltörölték a teljesítményértékelési rendszert, egyúttal megszüntették vele idén a jutalmakat is. Hiába volt ugyanis év elején kitűzve minden érintettre egy cél, és hiába teljesített jól eddig bármelyikük, év végi értékelés híján nem kaphat senki sem prémiumot. Az Index szerint a költségvetés idén "pár tízmilliárd" forintot spórolhat meg.

A portál szerint a köztisztviselők közül azonban mégis vannak olyanok, akik jutalmat kaphattak. Azok juthattak némi bónuszhoz, akik még június 30-a előtt kiléptek a munkahelyükről, ugyanis az addig hatályos rendszer úgy rendelkezett, hogy a munkahelyétől kilépett köztisztviselőt értékelni kell és az időarányosan neki járó jutalmat ki kell fizetni - olvasható.

Mint írták, a teljesítményértékelési rendszer eltörlésével megszűnik az is, hogy köztisztviselő bértábla szerinti illetményét csökkenteni vagy növelni lehessen annak megfelelően, hogy milyen jól szerepelt a teljesítményértékelésen.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek