Egyre fogy a magyar: mit tehetnek a munkáltatók?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNépességszámláló kijelzőt állítottak fel az V. kerületi Podmaniczky Frigyes térrel szemben, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az ország lélekszámának csökkenésére. A folyamat megállítható lenne, ha több figyelem fordítódna a családpolitikára - írja az MTI nyomán a Népszabadság.
Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke szerint a kijelző jól mutatja, hogy fogy a magyar nemzet. A jelenleg mintegy 10 millió 3 ezret mutató számláló óránként átlagosan kettőt fordul.
Köztudott, hogy az ország lélekszáma az idén lépi át a 10 milliós lélektani határt, ez pedig óriási probléma mind nemzetgazdasági, mind szociális területen, hiszen ha elöregszik Magyarország és fogy a népesség, akkor a nemzet jövője is veszélybe kerül.
Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese közölte: az adatok azt mutatják, hogy újabb csökkenés következett be; a népességcsökkenéssel, amely 1981 óta tart, Magyarország Európában az első helyen áll a negatív ranglistán. Folyamatosan csökken a születések száma és nő a halálozásoké.
A születésszám csökkenésének oka egyrészt az, hogy az elmúlt 20-25 évben megváltozott a gyerekvállalási magatartás. Egyre inkább kitolódik a házasságkötés és a gyerekvállalás időpontja, és nagyon kevesen kötnek házasságot. Ez azt jelenti, hogy egyre többen lesznek azok, akik végül nem tudnak gyereket világra hozni biológiai okok miatt. Ma a 32-33 éves nők 30 százalékának nincs gyereke, ez korábban ismeretlen volt.
A krízis kezelésére a NOE létrehozta a Magyar Anya- és Családvédelmi Programot, melynek fő eleme a családbarát munkahelyek megteremtése és az oltási rend modernizálása. A szervezet szerint nagyon lényeges a munkáltatók hozzáállása, fontos lenne az, hogy ha egy nő visszamegy dolgozni, össze tudja egyeztetni a családot a munkahelyével, tehát ne kelljen választania.
Elindítottak egy honlapot is, a www.fogyamagyar.hu címen, erre várják azoknak a munkáltatóknak a jelentkezését, akik a programokban részt szeretnének venni, vagy olyan ötleteik vannak, amelyekkel a családbarát munkahelyek kialakítását elő tudják segíteni.
MTI, Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?